Az előző évekhez képest szerényen és meglehetősen csekély érdeklődés mellett zajlottak Kézdivásárhelyen Románia nemzeti ünnepének idei rendezvényei. Zömében helyiek és a megye katonai alakulatai voltak jelen, elmaradtak a korábban autóbuszszámra más megyékből utaztatott idegenek.
A csípős hideg és a szemerkélő eső is közrejátszhatott, hogy meglehetősen szerény érdeklődés mellett és szűk félóra alatt lezajlott Kézdivásárhelyen a nemzeti ünnep. A civil érdeklődők száma – közöttük is sok gyermek – becslésünk szerint kisebb volt, mint a berecki és sepsiszentgyörgyi katonai alakulatoktól kivezényelt osztagoké. Ez utóbbiak a Molnár Józsiás utcában lévő ortodox templomnál álltak sorfalat, a civil szemlélődők a két járdáról követték az eseményt.
A román himnusz felcsendülése előtt a berecki katonai alakulat vezetője és a prefektúra főtitkára szemlézte a katonai sorfalat, majd rövid egyházi szertartást követően a prefektúra főtitkára, Aczél Melinda Cecília tolmácsolta Ilie Bolojan kormányfő és Ráduly István prefektus üzenetét. Ezután szavalatok hangzottak el, koszorúzás következett, majd a katonák díszfelvonulásával véget is ért a rendezvény.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


