Szerencsére az e heti mali puccs is törvényes volt

Mali alkotmánybírósága ideiglenes elnökké nyilvánította pénteken az ország alelnökét, Assimi Goita ezredest, akinek a vezetésével a héten újabb katonai hatalomátvétel történt az országban a tavaly augusztusi után.

Goita ezredes hétfőn letartóztatta Bah Ndaw ideiglenes elnököt és Moctar Ouane miniszterelnököt, mert állítása szerint megsértették az ország társadalmi átmeneti időszakáról tavaly megszületett chartát azáltal, hogy nem konzultáltak vele a kabinet átalakításáról. Szerdán Ndaw és Ouane lemondott hivataláról, aminek hatására aznap éjjel visszanyerték szabadságukat.

A pénteki fejlemény csak még nehezebbé teszi, hogy az ország visszatérjen a demokratikus berendezkedéshez, és ezáltal még nehezebbé válhat a térségbeli iszlamista szélsőségesek elleni küzdelem. Vasárnap erről tárgyalnak a térség befolyásos államközi szervezetének, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) vezetői.

Tavaly augusztusban katonák egy csoportja Goita vezetésével letartóztatta Ibrahim Boubacar akkori elnököt, majd lemondásra és a parlament feloszlatására kényszerítették, széles körű nemzetközi tiltakozást kiváltva ezzel. Az ECOWAS nyomására akkor elindult egy rendezési folyamat, amelyben legfeljebb 18 hónap után civil elnök kezébe tervezték átadni a hatalmat, majd szabad választásokat tartottak volna. Ndaw ekkor lett ideiglenes elnök, Goita a helyettese, Ouane pedig ideiglenes miniszterelnök.

Hírdetés

A mali alkotmánybíróság most azzal indokolta döntését, hogy "Goita ezredesnek kell betöltenie azt a hatalmi űrt, amelyet Ndaw és Ouane lemondása hagyott maga után, és neki kell levezényelnie az átmeneti időszakot".

Kétséges, hogy az ECOWAS elfogadja Goita kinevezését elnöknek, miután a szervezet mindeddig ragaszkodott ahhoz, hogy Malinak az átmeneti időszakban is polgári vezetése legyen.

Mali szomszédai és a nyugati hatalmak attól tartanak, hogy a bamakói hatalmi válság tovább gyengíti a nyugat-afrikai országot, amelynek területét az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő dzsihadista csoportok kiindulópontként használnak a régió más országai elleni támadásokhoz.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán zárt körű ülésen tárgyalta a mali helyzetet, és nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte az újabb hatalomátvételt. Franciaország, az Európai Unió és az Egyesült Államok a napokban célzott szankciókkal fenyegetőzött. Az amerikai külügyminisztérium szerdán felfüggesztette a mali biztonsági és védelmi erőknek nyújtott támogatást, továbbá felszólított a fogva tartottak szabadon bocsátására és a civil vezetésű átmenet folytatására.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »