Minden iszlamista terrortámadás után az a médiamantra ömlik még a csapból is, hogy a valódi áldozatok tulajdonképpen a muszlimok.
„Barcelona: Egy kamion, az iszlamofóbia áldozata elgázolt pár tucat járókelőt. A kamionnak nehéz gyerekkora volt, sokat szenvedett a rasszizmustól és a hátrányos megkülönböztetéstől.” A kontrollált média nagyjából ebben a tónusban tálalja az Európát vérbe borító iszlamista terrorhullám éppen aktuális epizódját, amely 2014 (a migránsválság kezdete) és ez év augusztusa (a spanyolországi, finnországi és franciaországi merényletek időpontja) között több mint 350 halálos és csaknem 1800 sebesült áldozatot követelt. Ez a szám nem tartalmazza a muszlim szélsőségesek által Oroszországban, Észak-Afrikában és Törökországban meggyilkolt és megsebesített európaiak százait.
Minden iszlamista terrortámadás után (vagyis elég gyakran) az a médiamantra ömlik még a csapból is, hogy a valódi áldozatok tulajdonképpen a muszlimok, akikre Európában ellenségesen tekint az őshonos népesség. A „nácifasisztarasszista” európaiak nyilván nincsenek tisztában azzal, hogy egy lapos pillantás, egy barátságtalan szó mennyire feldúlja a jámbor muszlim honfoglalók lelkivilágát, sokkal nagyobb fájdalmat okozva nekik, mint amit azok érezhetnek, akiket eltapos egy kamion. Még jó, hogy a bevándorlókkal szembeni ösztönös reakciókat a Lügenpresse segít kordában tartani. Elvégre mégsem illik csúnyán nézni az európai őshonosok jövőbeli nyugdíjfizetőire, a kontinens kulturális színesítőire. Az EU alapjogokat (szelektíve) védelmező sóhivatalának a nacsalnyikja is határozottan elítéli „a bevándorlás és terrorizmus veszélyes összekeverését”, „a migránsokkal szembeni általános gyanakvást” és „az etnikai alapú (bűnügyi) profilírozást”. (Michael O’Flaherty: „un dangereux amalgame entre immigration et sécurité”, lemonde.fr, 2017. augusztus 3.)
De azon kívül, hogy a muszlimok 99,99 százaléka maga a megtestesült ártatlanság, valóságos földre szállt angyal, miért is nem szabad „általánosítani”? Jacob Shapiro, a Princeton Egyetem tanára a Hogyan ölhetjük meg a terrorizmust kedvességgel (sic!) című cikkében megmagyarázza, hogy korlátlan nagylelkűséget tanúsítva azon közösségek iránt, amelyek „létrehozzák és rejtegetik a támadókat”, ezek kedvezőbb színben látnák a Nyugatot, és segítenék megelőzni a támadásokat, feladva a hatóságoknál terrorcselekményre készülő tagjaikat. Óvakodni kell tehát mindentől, amit ellenségesnek érezhetnek, és továbbra is be kell fogadni a menekültjeiket. (How We Can Kill Terrorism With Kindness, time.com, 2017. január 5.)
Felmerül a kérdés, hogy vajon Shapiro először miért nem anyaországánál, Izraelnél házal ezzel a zseniális ötletével. Ha aztán a gyakorlatban bebizonyosodik, hogy a kedvesség valóban hatékony a Hamász és a Hezbollah ellen, a terrorelhárítás kevésbé finom módszereiben komoly szakmai rutinnal rendelkező izraeliek ezt a stratégiát is a sajátjukként árulhatnák. Shapiro pihent agyában az persze fel sem merült, hogy a nyugati országoknak talán nem kellene folyamatosan hergelni, megalázni és gyilkolni az arabokat és Izrael más ellenségeit a Közel-Keleten, menekülésre és a nyugati országok elözönlésére késztetve milliókat, köztük olyanokat is, akik bosszút akarnak állni az őket ért sérelmekért – egyébként teljes joggal.
Nyugaton tehát folytatódik a képmutatás, azzal a jelszóval, hogy kedvesnek kell lenni a szegény ártatlan muszlimokhoz, mert ha egy kicsit is úgy érzik, hogy az őshonos népesség idegenkedik tőlük, akkor egyesek közülük terrorizmussal reagálhatnak. Ráadásul a kontrollált média és a politikai establishment azzal eteti a közvéleményt, hogy a muszlim szélsőségesek célja a liberális demokrácia elpusztítása, holott ez legfeljebb csak mellékhatása lehet a valójában Európa meghódítását és megtérítését célzó militantizmusuknak, amelyhez számíthatnak európai kollaboránsaikra is. Minden újabb iszlamista terrortámadás ugyanis alkalmat teremt egy újabb muszlimbarát szolidaritási kampányra a baloldal és médiája részéről, amely szó szerint arra használja ezeket a merényleteket, hogy a bevándorlás fokozására ösztönözzön, azt állítva, hogy a terrorizmus megoldásának ez az egyedüli módszere. Márpedig a legostobább muszlim is felfogja azt az egyenletet, hogy iszlamista terrortámadás = szolidaritás a muszlimokkal = még több muszlim bevándorló = Európa iszlamizálódása. Nem csoda, hogy vérszemet kapnak.
Ha egyes megátalkodott őshonosok önszántukból nem akarnak kellőképpen kedvesen viszonyulni a kedves megszállókhoz, az sem gond. Hormonkezeléssel az általuk okozott probléma is orvosolható. Egy német–amerikai tudományos kutatócsoport Rene Hurlemann, a Bonni Egyetem pszichológiatanárának a vezetésével ugyanis felfedezte, hogy az oxitocin (más néven szerelemhormon) adagolása „javíthatja a migránsok elfogadását és integrációját a nyugati társadalmakban”. Pszichoszociológiai kísérletük keretében a kutatók fejenként ötven eurót adtak 183 egyénnek, hogy belátásuk szerint szétosszák azt bevándorlók és őshonos rászorulók között, és „meglepődve” tapasztalták, hogy a kísérleti alanyok átlagosan 20 százalékkal többet adtak a bevándorlóknak, majd miután oxitocinnal kezelték őket, még bőkezűbbnek mutatkoztak irántuk. Ami pedig azokat illeti, akik „negatív attitűdöt” tanúsítottak a bevándorlókkal szemben, őket nem vetették alá drogkezelésnek, de amikor ez utóbbiak megtudták, hogy a (bedrogozott) társaik milyen nagylelkűek voltak a bevándorlókkal, ők is „74 százalékkal többet adtak nekik”.
Hurlemann végkövetkeztetése szerint az oxitocin és a társadalmi befolyásolás szinergiájával csökkenthető az úgynevezett egoista motiváció, vagyis az a teljesen természetes emberi ösztön, amely révén a sajátjainkat (vagyis a hasonmásainkat) részesítjük előnyben az idegenekkel szemben. (Oxytocin and social norms reduce xenophobia, sciencedaily.com, 2017. augusztus 14.) Nem lenne meglepő, ha a rendszergazdák Nobel-díjjal jutalmaznák Hurlemannt, aki ennél „korszerűbb” találmánnyal nem is rukkolhatott volna elő számukra. Mert nincs is sürgetőbb feladat, mint átalakítani az unalmas, maradi, vén Európát egy vibráló, multirassziális, iszlamo-transzszexuális horrorcirkusszá. Immár a csodaszer is rendelkezésre áll a maradék – egyébként is csekély – ellenállás leküzdésére: kellő adag oxitocin az ivóvízbe, egy kis mediatikus agymosással vegyítve…
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
