Szerdán leáll a fél egészségügy: ügyeleti rend lesz a Semmelweis napon

Szerdán leáll a fél egészségügy: ügyeleti rend lesz a Semmelweis napon

Július 1-e Semmelweis-nap, azaz a magyar egészségügy napja, ami az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap. Szerdán a folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók ügyeleti rend szerint végzik az egészségügyi ellátást: zárva lesznek a háziorvosi, a fogorvosi és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak – mondta el az InfoRádióban Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos.

A Semmelweis napon tulajdonképpen az egészségügyi szolgáltatások elérhetősége a hétvégi munkarend szerint valósul meg, azaz

  • folyamatosan biztosított a mentés,
  • az alapellátási ügyeleti ellátás és
  • a kórházakban is az ellátás megvalósul, ügyeleti rend szerint.
  • „Nagyon fontos megjegyezni, hogy a háziorvosi szolgáltatások sem lesznek Semmelweis nap alkalmával elérhetőek, ehelyett sürgős szükség esetén a háziorvosi ügyeleti rendszerhez lehet fordulni a hétvégi munkarendnek megfelelő módon, a 1830-as hívószám tárcsázásával vagy a regionális ügyeleti központoknak a felkeresésével” – mondta az InfoRádióban Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos.

    A gyógyszertárak is a hétvégi nyitvatartás szerint működnek majd.

    Hírdetés

    Az ezzel kapcsolatos tájékozódásra az Egészségablak applikációt ajánlja, ahol az ügyeletes gyógyszertárak elérhetősége is fellelhető a nyitva tartások pontos megadásával.

    Rendkívüli napokat élünk még szerdán, még a Semmelweis napon is nagyon magas lesz a hőmérséklet, bár a csúcsokhoz képest talán már csökken; ennek kapcsán az InfoRádió rákérdezett, nem került-e szóba a munkaszüneti nap elhalasztása, de Békássy Szabolcs nem tud ilyen döntésről, ugyanakkor tisztázta, a hőség okozta terhelésből fakadó akut egészségügyi problémák ellátása folyamatosan biztosított lesz, tehát kizárólag azok a krónikus ellátások szünetelnek, amelyek hétvégén normál munkarend szerint nem elérhetők.

    „Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy

    az akut betegek ellátása, akiknek az egészségi állapota fokozott hőterhelés miatt romlik, folyamatosan biztosított lesz,

    hiszen a mentés, az alapellátási ügyeletek és a kórházak sürgősségi ellátóegységei is folyamatosan működnek. Ettől függetlenül persze azt kérjük mindenkitől, hogy lehetőség szerint csak halaszthatatlan esetben keressék fel ezeket az egységeket, hiszen a hőség okozta terhelés rendkívüli most ezekben az intézményekben is” – nyomatékosította az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos.

    A cikk Varga Mónika interjúja alapján készült.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »