Szerdai napfogyatkozás: Szabó Norton csillagász figyelmeztet, és elmondja, hol mennyire látni

Szerdai napfogyatkozás: Szabó Norton csillagász figyelmeztet, és elmondja, hol mennyire látni

Augusztus 12-én napnyugtakor Magyarországon is látható lesz a napfogyatkozás, igaz, csak részlegesen. Ezt követően is érdemes majd az eget kémlelni, mert a Perseidák meteorraj gyönyörű hullócsillagokkal gyönyörködtet bennünket, és pont most lesz a maximuma.

Augusztus 12-én éjszaka részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországon. A Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa, Szabó Norton az InfoRádióban elmondta, csak speciális napvédő szemüvegben, vagy 15 DIN-nél erősebb hegyesztőüvegen keresztül szabad megnézni a ritka jelenséget.

A Nap, a Föld és a Hold időnként egy vonalba tudnak kerülni és amikor a Hold pontosan a Nap és a Föld között van, akkor gyakorlatilag árnyékot vet a bolygónkra és teljesen eltakarja a Napot. Abban a vékony sávban, ahol teljesen kitakarja a napot, ott látható teljes napfogyatkozás a csillagász elmondása szerint. Ez most Európában Izlandnak egy részén, illetve Spanyolországban lesz látható

Az árnyéktól oldalra pedig részleges napfogyatkozást lehet ilyenkor látni, most például Magyarországról is.

A csillagász hangsúlyozta, hogy bár egész Magyarországról lehet látni szerdán a részleges napfogyatkozást, annak mértéke eltérő lesz aszerint, hogy valaki a nyugati, vagy a keleti országrészben él.

  • A keleti országrészben a Hold nagyjából 40-50 százalékát fogja eltakarni majd a Napnak,
  • Budapest környékén, tehát az ország közepén körülbelül 60 százalékát,
  • a nyugati országrészben, Sopronban például több mint 80 százalékát.
  • Szabó Norton szerint nagyon fontos megemlíteni, hogy a jelenség naplemente közben történik, így kizárólag olyan helyről lehet látni, ahol egyébként a naplementét is.

    Hírdetés

    Vajon milyen eszközzel lehet majd jól és biztonságosan látni a részleges napfogyatkozást?

    Szabad szemmel tilos, hiszen meg is vakulhatunk.

    A csillagász szavai szerint mindenképpen valami speciális védőeszközre van szükség, nem érdemes házi praktikákat alkalmazni, mint a kormozott üveg vagy a CD lemez. Legbiztonságosabbak a napnéző szemüvegek. A napszemüvegek nem jók, de például 15-ös DIN-nél erősebb hegesztőüveggel is biztonságosan lehet nézni a Napot. Szóba jöhet még a naptávcső, vagy az is megoldás lehet, ha valaki el tud látogatni egy csillagvizsgálóba, ugyanis szerte az országban lesznek csillagászati bemutató programok.

    Napfogyatkozás gyakran van a Földön, évente nagyjából kettő. Részleges napfogyatkozást pedig néhány évente Magyarországról is lehet látni. Szabó Norton szerint jövőre lesz egy, utána viszont sokáig nem.

    A csillagász azt is elmondta, hogy ez a mostani részleges napfogyatkozás egy kicsit különlegesebb is a többinél, ugyanis sarló állapotban, fogyatkozás közben megy le a nap. 2003-ban lehetett látni, hogy éppen kelt fel a nap és közben fogyatkozott, legközelebb pedig 2039-ben látszik majd ilyen, hogy sarlóként nyugszik le a nap.

    Azért is érdemes erre a szerdai napra készülni, mert nem csak részleges napfogyatkozás lesz látható az égen, hanem a Perseidák meteorraj csillaghullása is.

    A Perseidák minden augusztusban megérkezik, ráadásul

    a csillaghullás maximuma most pont a napfogyatkozás napjára esik,

    így a csillagász szerint ha valaki végignézte a napfogyatkozást, utána érdemes kint maradni, ledőlni a fűbe, számolni a hullócsillagokat. 13-án hajnalban lesz majd a legtöbb hullócsillag látható, de az előtte lévő napokban, illetve utána is egészen a hétvégéig.

    A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »