Szeptembertől nem érdemes a külföldben gondolkodni?

Szeptembertől nem érdemes a külföldben gondolkodni?

A magyarok többnyire belföldön nyaraltak, de azért akadtak, akik a horvát tengerparton, Görögországban vagy Olaszországban pihentek a nyáron – mondta az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője.

Nem volt könnyű az idei szezonban utazást szervezni, és az elkövetkezendőkben sem lesz egyszerűbb. Mindez igaz az autós és a repülős turizmusra egyaránt, egyáltalán, ha valaki külföldre szeretne menni, annak igencsak fel kell készülnie – fogalmazott Kiss Róbert Richard, aki szerint

szeptember után nem is biztos, hogy érdemes ilyenben gondolkodni, főként a déli területekre.

Hozzátette: július második felében, illetve augusztusban is túlnyomó részt belföldön nyaraltak a magyarok. Ennek köszönhetően 70-90 százalékos a vidéki szállodák töltöttsége, míg a budapestiek jócskán megsínylik a mostani időszakot.

Külföld esetében a magyarok legkedveltebb úti célja továbbra is a horvát tengerpart, azon belül a közelebbi területek, így Rovinj és környéke, és kevesebben vágnak neki a délebbi Sibenik vagy Trogir városának, illetve Dalmáciának általában. A Világszám szerkesztő-műsorvezetője megjegyezte, a korábbi évekhez képest – amikor mintegy 600 ezren utaztak Horvátországba –, elmaradtak a számok, de még mindig népszerű célpont, és a mostani hosszú hétvége alkalmával is sok magyar turista volt a déli szomszédnál, hiszen még zöld kategóriás az ország.

Horvátországon kívül – miután szintén zöld kategóriás, amit a magyarok jellemzően előnyben részesítenek –, Görögországot, azon belül is Krétát, Rodoszt vagy épp Korfut is többen választották. De Ausztriában és Olaszország egyes területein is lehet hallani magyar szót – tette hozzá.

A chartereknek annyi

A repülős utakkal kapcsolatban kifejtette: ugyan a fapados légi cégek fokozatosan újraindították a járataikat a júliusi-ugusztusi időszakra, végül újfent törlésekre kényszerültek, miután

Hírdetés

nagyon bizonytalanná vált a légi közlekedés.

A charterek közül nem tudtak elindulni az egyiptomiak és a törökországiak, hiszen piros,vagyis a külügyminisztérium által nem javasolt kategóriába kerültek az országok, ahová szervezett módon utazási irodák nem utaztathatnak. Vagyis a tervezett 80 helyett mindösszesen 10 charter üzemelhetett a szezonban – emelte ki Kiss Róbert Richard, aki szerint a szeptemberi időszakban – a jelenlegi kilátások szerint – inkább további járatritkítás, mint sem újak indítása lesz várható.

A turisztikai szakértő szerint a törlések hátterében a kevés foglalás áll, miután hirtelen változhatnak az országbesorolások. Emlékeztetett, az augusztus 20-i hosszú hétvégére például rengeteg utazási iroda szervezett spanyolországi, négy-öt napos városlátogatásokat, azonban nagyon sokan visszamondták a karanténtól való félelem miatt, amikor sárga kategóriába került az ibériai ország.

Az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője kiemelte:

szeptembertől várható, hogy a déli országok is sárga besorolást kapnak,

és egyáltalán az, hogy szigorodnak a kiutazási feltételek. Ausztria, Olaszország és Szlovénia szintén szigorított, így ebből a szempontból bizony vélhetően a magyar szabályozás is ebbe az irányba fog változni – tette hozzá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »