Szeptembertől mintegy tíz százalékkal növeli alkalmazottai fizetését a nyitrai Jaguar Land Rover

Szeptembertől mintegy tíz százalékkal növeli alkalmazottai fizetését a nyitrai Jaguar Land Rover

A gyártósorokon dolgozók alapfizetése bónuszok, kiegészítések és a menedzsment fizetésének beszámítása nélkül 1 276 – 2 104 euróra emelkedik.

 

A béremelés mértéke 9,56 százalék, ami a szakszervezeti vezetők elmondása szerint eléri az 1331 eurót. Ez az alapbért jelenti, amihez még további bónuszok, kiegészítések jönnek. A béremelés két hónappal korábban érkezik, mint arra a kollektív szerződés kötelezne.

Hírdetés

Peter Mrázik szakszervezeti vezető azt is elmondta, hogy sok nem garantált, mozgó bérrészt átcsoportosítottak az alapbérbe. Sikerült elérniük azt is, hogy a béremelés az elkövetkező 2 évben is garantált. A nyitrai Jaguar Land Roverben tájékoztatása szerint az alapbér igazodik majd a piaci bérek alakulásához is.

Az 1276 – 2104 euró között mozgó alapbér mellett évi 400 eurós kosztpénz is biztosított, 3 százalékos juttatás a harmadik nyugdíjpillérbe, ingyenes autóbuszközlekedés, 5 perccel több munkaszünet, és bérkiegészítés a túlóráért, illetve szombati munkáért.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »