Szenzációs magyar felfedezés a macskákról

Szenzációs magyar felfedezés a macskákról

Nagyrészt magyar etológusok munkásságának köszönhetően a kutyák viselkedése, mentális képességei ma már a tudományos vizsgálatok fókuszában vannak. Az ember mellett hasonló szerepet betöltő macskák gondolkodásáról, magatartásáról ugyanakkor sokkal kevesebbet tudunk. Pedig vannak tesztek – derül ki két fiatal magyar biológus mexikói felfedezéseiből –, amelyekben felveszik a versenyt a kutyákkal.

Bár első látásra a hobbiállatként tartott kutyák és macskák természete nagyon hasonlónak tűnhet – legalábbis ami gazdáik irántuk táplált érzelmeit illeti –, valójában két olyan fajról van szó, amelynek alig van közös vonása. A kutyákat sokkal régebben, legalább 35 ezer éve háziasítottuk, és a farkas már előtte is szociálisan (társas környezetben) élő ragadozó volt. Így nem esett nehezére „beleszeretni” az emberbe, és végletesen kötődni hozzá. Ezzel szemben a macskák alig 9 ezer éve élnek velünk – már ha velünk élnek, ugyanis a legtöbbjük teljesen jól elvan magában. Kevéssé kötődnek az emberhez, a lakóhelyhez valamivel jobban. Már a macska vad őse sem kedvelte a folytonos társaságot, magányosan élő ragadozó volt. Túlzás persze, hogy csak az ételért hagyják magukat szeretgetni, de azért van benne igazság.

Ilyen előzmények után különösen érdekes, hogy a domesztikáció vajon hasonló irányban hatott-e viselkedésükre, mint a kutyáknál. Ennek kiderítésére számos – bár a kutyákhoz képest sokkal kevesebb – etológus vizsgálja őket olyan tesztek segítségével, amelyek a másik fő társállatfaj kutatásánál már megszokottakká váltak.

A mennyiség igen fontos

Az állatok gondolkodásbeli (kognitív) képességeinek egyik fontos aspektusa, hogy milyen hatékonyan képesek meghatározni számukra fontos tárgyak mennyiségét. Különbséget tudnak-e tenni a sok és a kevés között? Talán nem is kell sokáig ecsetelni e képesség evolúciós jelentőségét, hiszen például a táplálékkeresés során is előnyös, ha képesek a többet választani. Bánszegi Oxána és Szenczi Péter, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem és a Tlaxcalai Autonóm Egyetem kutatói pontosan e képességüket vizsgálták egy kísérletben, amelynek eredményei a szakma egyik legfontosabb folyóiratában, az Animal Cognitionben jelentek meg.

„A vizsgálathoz gazdákat toboroztunk, akik hajlandók voltak az otthonukban fogadni minket, macskájuk barátságos az idegenekkel, és motiválható volt étellel. Ez különösen fontos volt, mivel a macskák híresek arról, hogy nehezen tesztelhetők. A vizsgálat egy nagyon egyszerű választásos teszt volt. Kétoldalt különböző mennyiségű táplálékot mutattunk a macskáknak, és megfigyeltük, hogy melyiket és milyen gyorsan választják – nyilatkozta lapunknak Bánszegi Oxána. – Két tesztet végeztünk, az elsőben különböző számú ételadagokat, húsgolyókat, a másodikban egy-egy különböző nagyságú adagot mutattunk nekik.”

A tesztnek nem igazán voltak előzményei, ugyanis a kutatók nagy meglepetésére alig végeztek efféle kísérleteket macskán, ellentétben a kutyával. Egyetlen cikket találtak, amelyben macskákat tréningeltek különböző mennyiségek megkülönböztetésére. Abból az derült ki, hogy elég ügyesek ebben.

Ezért lehet, hogy nem a legnagyobbra marnak rá

„Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon képesek-e – vagy inkább hajlandóak-e – ezt megtenni egy spontán választásos tesztben, tehát különbséget tesznek-e a sok és a kevés között mindenféle tanítás nélkül is. Az eredmények szerint mind a két tesztben különbséget tettek a mennyiségek közt, és a nagyobb adagokat választották. Ugyanakkor érdekes módon éppen a legtöbb és a legkevesebb megkülönböztetése nem ment annyira nekik – tetette hozzá Szenczi Péter. – Elképzelhető, hogy egy olyan viselkedési mechanizmus van a háttérben, amely miatt éppen hogy elkerülik a számukra túl nagy adagot, illetve prédát.”

És hogy hogyan jött a kísérlet ötlete? „Mi alapvetően az anya-utód kapcsolattal, annak fejlődésével foglalkozunk. Mivel azonban a házi macska szezonálisan szaporodik, volt néhány szabad hónapunk, így felmerült, hogy amíg nem lesznek utódok, addig kezdhetnénk valamit a felnőtt állatokkal” – közölte a kutató.

A két etológus, akik korábban szerepeltek a fiatal magyar kutatók exodusáról szóló, Strucc a betonon című riportunkban (2015. szeptember 19.), egyéb projektjeikben azt vizsgálják, hogy hogyan kötődik egymáshoz a kölyökmacska és az anyaállat, milyen kommunikációs csatornákon – érintéssel, szagokkal, hangokkal – érintkeznek egymással. Legutóbbi tanulmányukban például azt mutatták ki, hogy a kiscicák pontosan képesek különbséget tenni anyjuk és egy másik macska hangjai között.

A macska vagy a kutya okosabb?

Természetesen a nagy kérdés – még ha meglehetősen tudománytalan is –, hogy a kutyák vagy a macskák okosabbak. Hasonló, mennyiség-összehasonlítós tesztekben a kutyák is jók, de a farkasok még jobbak.

„Ez összetett kérdés, amelyre nem tudnánk, és főleg nem szeretnénk válaszolni. Nagyon kevés megbízható információ érhető el ezen a téren, mivel a házi macskát sokkal kevésbé kutatják. A legtöbb dologról, amit a fajról »tudunk«, általában kiderül, hogy csak anekdota – tartja Bánszegi Oxána. – Ez igen meglepő, hiszen az utóbbi években a macska számos országban a legkedveltebb házi emlőssé lépett elő, megelőzve a kutyát. Másrészt viszont érthető is, hiszen egy emberektől függetlenül is könnyen megélő, nehezen motiválható, »önfejű« fajról van szó, vagyis nagyon nehéz vele dolgozni.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »