Szentszéki nyilatkozat a pápa és az Al Azhar főimámja által aláírt Dokumentum kapcsán

Szentszéki nyilatkozat a pápa és az Al Azhar főimámja által aláírt Dokumentum kapcsán

Ferenc pápa és az Al Azhar főimámja februárban az Egyesült Arab Emírségekben írta alá a Dokumentumot, amely az emberi testvériségről szól a világ békéje és a közös együttélés érdekében. Most előrelépés történt annak megvalósítása terén: Abu Dhabi-ban létrejött egy bizottság.

Ferenc pápa örömmel értesült arról a hírről, hogy Abu Dhabi-ban létrehoztak egy Bizottságot a dokumentum célkitűzéseinek megvalósítására – olvasható Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményében. A pápa ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Mégha sajnos gyakran a gonoszság, a gyűlölet, a megosztottság kerül is be a hírekbe, azonban elrejtve létezik egy óceán nagyságú jóság, amely növekszik és reményt nyújt a párbeszédben, a kölcsönös megismerésben, a testvériség és a béke világa építésének lehetőségében, amelyet más vallások híveivel és minden jóakaratú emberrel közösen valósíthatunk meg”. A pápa arra buzdítja a Bizottságot, hogy terjessze a dokumentumot. Egyben köszönetet mond az Egyesült Arab Emírségeknek a konkrét elkötelezettségért, amelyet az emberi testvériség elősegítésében vállal és annak a reményének ad hangot, hogy megsokszorozódnak a világban az ehhez hasonló kezdeményezések.

Előmozdítani az olyan eszméket, mint a tolerancia, az együttműködés és az együttélés. Ezzel a lelkülettel született meg Abu Dhabi-ban, az Egyesült Arab Emírségekben az a bizottság, amelynek feladata az Emberi testvériségről szóló dokumentum gyakorlatba ültetése. A hírt augusztus 19-én tette közzé az Emirátus hírügynökség. A dokumentum egy közös kötelezettségvállalás az emberiség egyesítésére és a béke megteremtésére a világban. Célja, hogy biztosítsa a jövőbeli nemzedékek élete számára a kölcsönös tisztelet és az egészséges együttélés légkörét.

Hírdetés

Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejk, Abu Dhabi trónörökös hercege a Bizottság kapcsán tett nyilatkozatában aláhúzza: az elképzelés az, hogy olyan kezdeményezéseket indítsanak el, amelyek gyakorlatba ültetik a pápa és az Al Azhar főimámja által aláírt Dokumentumban szereplő célkitűzéseket. Találkozókat szerveznek regionális és nemzetközi szinten a vallási vezetők és a nemzetközi szervezetek vezetői között. A Bizottság feladata, hogy nemzeti szinten előmozdítsa a kölcsönös tisztelet és együttélés jegyében hozott intézkedéseket. A Bizottság továbbá felügyeli az Ábrahám családja házat, a pápa és az egyiptomi Al Azhar főimámja Abu Dhabi-ban tett történelmi látogatásának emléket állító múzeumot. A Bizottság új tagokat is bevonhat munkájába.

A Bizottság tagjai: Miguel Ángel Ayuso Guixot püspök, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke; Mohamed Hussein Mahrasawi professzor, az egyiptomi Al Azhar egyetem rektora; Yoannis Lahzi Gaid prelátus, Ferenc pápa személyi titkára; Mohamed Mahmoud Abdel Salam bíró, a főimám tanácsadója; Mohamed Khalifa Al Mubarak, Abu Dhabi Turisztikai és Kulturális Hatóságának elnöke; Sultan Faisal Al Rumaithi, az idősek muzulmán tanácsának főtitkára és Yasser Hareb Al Muhairi emirátusi író.

Vaticanews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »