Szentszéki nagykövetek és diplomaták közös szentmisén imádkoztak Ferenc pápáért

Szentszéki nagykövetek és diplomaták közös szentmisén imádkoztak Ferenc pápáért

A római Santa Maria dell’Anima német nyelvű templomban szentmisét celebráltak Ferenc pápa gyógyulásáért március 3-án, hétfőn este hat órakor. Több mint húsz, a Szentszékhez akkreditált ország diplomatái vettek részt a közös imádságon.

„Azt hiszem, ez egy nagyon szép és mély alkalom volt arra, hogy a szíveket egy közös irányba tereljük” – mondta Michael Max prelátus, a Santa Maria dell’Anima kollégium rektora a Vatican Newsnak. „Ha a diplomáciai testületben a szívek néha kulturálisan, nyelvileg különböző ritmusban is dobognak ebben a világban, de a Szentatyáért mondott imában egyesülnek és közös irányt találnak. Meggyőződésem, hogy ez erősíti azokat, akik imádkoznak, és azokat is, akikért imádkoznak.”

Az argentin nagykövetség rögtön imára hívott

A szentmisét olasz, német és latin nyelven mutatták be. A Róma központjában található német nyelvű templomban tartott liturgián részt vett többek között Angola, Csehország, Olaszország, Örményország, Portugália, Spanyolország, Svájc és Szlovákia szentszéki nagykövete, valamint Bulgária, Haiti, Szerbia és Törökország képviselői.

Ferenc pápát február 14-e óta súlyos légúti betegséggel kezelik a római Gemelli-kórházban. Argentína szentszéki nagykövetsége már a pápa kórházba kerülésének hírére közös imára hívott össze az argentin pápa gyógyulásáért. A Santa Maria dell’Anima-templomban tartott szentmisét Marcus Bergmann osztrák és Bernhard Kotsch német nagykövetek kezdeményezték.

Hírdetés

A fecsegés és a spekuláció fröcsögésével szemben

„Ferenc pápában olyan valakiért imádkozunk, aki különösen közel áll a betegekhez és a társadalom peremén élőkhöz” – mondta homíliájában Michael Max prelátus, a kollégium rektora. „Az ima sok aggódó és szorongó szívet nagy reménységgel tud eltölteni” – tette hozzá.

„A fecsegés és spekuláció fröcsögésével szemben az ima széles és mély patakot tud formálni, amely megöntözi a kiszáradt földet és új termést tesz lehetővé. Ez a patak hordoz minket és azt is, akiért most imádkoztunk” – nyilatkozta a rektor a Vatikáni Rádiónak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »