Szentszéki állásfoglalás az ENSZ-ben: Hagyjunk fel a fegyvereken alapuló biztonság illúziójával!

Szentszéki állásfoglalás az ENSZ-ben: Hagyjunk fel a fegyvereken alapuló biztonság illúziójával!

„A hagyományos fegyverek folyamatos elterjedése és visszaélésszerű használata hatalmas akadályt jelent a béke és a bizalom megteremtésében a nemzetközi kapcsolatokban” – mondta Gabriele Caccia érsek, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője az ENSZ közgyűlése 80. ülésszakának a hagyományos fegyverekről szóló tematikus megbeszélésén.

A szentszéki diplomata szerint a fegyverek ellenőrizetlen elterjedése a stabilitás előmozdítása helyett „bizalmatlanságot szül, erőszakot szít, és aláássa az államok közötti párbeszédet”.

Világtörténelmi csúcsot jelentő katonai kiadások 2024-ben

Caccia érsek az ENSZ hagyományos fegyverekről szóló október 24-i tanácskozásán bejelentette, hogy a föld országai a 2024-es év során 2700 milliárd dollárt fordítottak fegyverkezésre, mely az emberiség történetében az eddigi legnagyobb összeg. Az ENSZ állandó szentszéki megfigyelője megjegyezte, hogy a globális katonai kiadások „drámai mértékben megnőttek”, elérve tavaly a megdöbbentő 2,7 billió dollárt, mely világtörténelmi csúcs.

Ezután XIV. Leó pápa szavait idézte: „Hogyan történhet meg, hogy továbbra is eláruljuk a világ népeinek békevágyát a fegyverfelhalmozásról szóló propagandával, mintha a katonai erőfölény megoldaná a problémákat, pedig az még inkább táplálja a gyűlöletet és a bosszút, ahelyett, hogy az alapvető humanitárius szükségleteket és az átfogó emberi fejlődést támogatnák?”

Gabriele Caccia hangsúlyozta, hogy „valójában ezek az erőforrások a félelem és a megosztottság állapotát tartják fenn, amely aláássa a béketörekvéseket”. „Sürgősen véget kellene vetni a robbanófegyverek, köztük a kazettás bombák lakott területeken történő használatának, melyek válogatás nélkül pusztítanak iskolákat, kórházakat és istentiszteleti helyeket is.”

Egyes fegyverek válogatás nélkül tartós károkat okoznak 

Hírdetés

Caccia érsek számára komoly aggodalomra ad okot több állam közelmúltbeli kilépése a taposóaknákról szóló ottawai egyezményből. „Ezek a fegyverek válogatás nélküli és tartós károkat okoznak az egyes embereknek, a közösségeknek és a környezetnek, halálos örökséget hagyva maguk után jóval a konfliktusok befejezése után is. Az a tény, hogy bárki, különösen ártatlan civilek, véletlenül is aktiválhatják őket, összeegyeztethetetlen az emberiség alapelveivel és a nemzetközi joggal. Ugyanez az aggály vonatkozik minden olyan fegyverrendszerre, amely érdemi emberi ellenőrzés és felügyelet nélkül működik.” E fegyverekkel kapcsolatban Caccia érsek megjegyezte, hogy

Éppen ezért a Szentszék határozottan támogatja az ENSZ-főtitkár felhívását, hogy az elkövetkező év során tárgyalásokat kell folytatni egy, a halálos autonóm fegyverrendszereket tiltó, jogilag kötelező érvényű okmány megkötéséről. Időközben minden államnak tartózkodnia kellene ezek fejlesztésétől vagy használatától.”

Vissza kell szorítani a fegyverkereskedelmet!

A szentszéki megfigyelő szerint ugyanilyen sürgető probléma a „kis kaliberű és könnyű fegyverek (SAW) illegális kereskedelme”. Ezen fegyverek illegális elterjedése továbbra is a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai, különösen a gyermekek közül szedi az áldozatait, akiket gyakorta toboroznak bűnözői vagy terrorista csoportokba, megfosztva őket ártatlanságuktól és az oktatási lehetőségtől, és elszakítják őket a jövőjüktől. Ezért a Szentszék arra buzdítja a nemzetközi közösséget, hogy „hagyjon fel a fegyvereken alapuló biztonság illúziójával, és ehelyett fáradhatatlanul dolgozzon a párbeszéden, az igazságosságon és minden emberi élet méltóságán alapuló béke építésén. Ez alapvető feladat, amely folyamatos elkötelezettséget igényel” – hangsúlyozta Gabriele Caccia érsek, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője az ENSZ közgyűlése 80. ülésszakán mondott felszólalásában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »