Szentségekben részesült több fogvatartott a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az alkalomról Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus beszámolóját adjuk közre, mely július 31-én jelent meg a Kaposvári Egyházmegye oldalán.
„Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” – tették fel az Apostolok cselekedeteiben is megtalálható kérdést azok a fogvatartottak, akik a felkészülésüket követően szentmise keretében részesültek a keresztség szentségében a Szent Lénárd börtönkápolnában.
Az ünnepi szentmisét Pohnert Dávid, a nagykanizsai Jézus Szíve templom káplánja mutatta be Csizmadia Tibor és Sitkei Lukács diakónusok jelenlétében, hálát adva és emlékezve diakónussá szentelésükre, melyben együtt részesültek.
Még nagyobb volt az öröme annak a három fogvatartottnak, akik közül ketten a keresztség szentségében részesültek, valamint elvégezték első szentáldozásukat is, míg harmadik társuk – aki gyermekkorában részesült a keresztségben – elsőáldozáshoz járulhatott.
Homíliájában Csizmadia Tibor diakónus arról beszélt, hogy új emberré lehet válni, ha Jézust befogadjuk az életünkbe. Isten még a börtönben lévők számára is megadja a teljes szabadságot és a reményt az új életre.
A diakónus arra buzdította a fogvatartottakat, hogy bátran adják át életüket Istennek, aki így átformálja őket. „Új kalandra hív! Újjáépít! Csak bízd rá magad Isten szeretetére” – hangsúlyozta a diakónus a szentmisén, melyen a fogvatartottak közül többen is elvégezték szentgyónásukat. A szentmisét követően kiscsoportos, lélekemelő beszélgetésekre került sor, ahol a missziós vendégek meghallgatták a fogvatartottakat.
Egy másik alkalommal a Fazenda de Esperança küldöttei látogattak az intézetbe, ahol az Istenben gyökerező új élet reményéről beszéltek a fogvatartottaknak.
Fabricio tanúságtételét követően Lélektől vezetett, mély beszélgetés alakult ki a börtönkápolnában tartott missziós foglalkozás során. A fogvatartottak nyíltan megosztották élettörténetüket, gondolataikat, keresve a választ életük kérdéseire, majd közös imádságban fohászkodtak azért, hogy ezekre a kérdésekre adott válaszként Jézus Krisztusra találjanak rá.
A lelki alkalmak nem jöhettek volna létre az intézet munkatársainak segítő jelenléte nélkül, melyért a börtönpasztorációban részt vevő szolgálók ezúton is köszönetet mondanak.
Szöveg és fotó: Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


