Szentmisével ünnepelték Hollád község újratelepítésének 300. évfordulóját

Szentmisével ünnepelték Hollád község újratelepítésének 300. évfordulóját

Szeptember 17-én Varga László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét Hollád község újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából.

A szentmise elején Ungvárszki Imre balatonszentgyörgyi plébános köszöntötte a híveket, majd Kabai Gergely polgármester elmondta, hogy január óta számos eseményt, programot szerveztek az évforduló kapcsán, melyen kiemelten foglalkoztak a helyi hagyományokkal, építészettel, szokásokkal és a település múltjával.

Mi tartott meg egy közösséget háromszáz éven keresztül? A hit, a tenni akarás és a közösség ereje – hangsúlyozta a polgármester. – Képzeljük el a helyzetet, mikor több mint száz év után megérkeztek az új telepesek. Nem találtak itt semmi mást, csak romokat, az egykori falu helyét, néhány művelt földet és szőlőt.

Néhány generációt követően aztán hatalmas fejlődésen ment át a környék. Bővült a népesség, s egyre nagyobb lett a falu. Valószínűleg az ide érkezőket is ugyanaz a hit vezérelte, mely aztán a közösséget is megtartotta a mintegy három évszázad során – fogalmazott Kabai Gergely.

Varga László megyéspüspök Lukács evangéliumának kapcsán a hűtlen intézőről beszélt prédikációjában (vö. Lk 16,1–13). Felhívta a figyelmet arra, hogy szokatlan módon Jézus egy olyan embert állít példaként elénk, aki igazából egy csaló. A saját érdekében, hogy bebiztosítsa a jövőjét, megkárosítja a gazdáját. Az adósait behívatja egyenként, és megkéri őket, hogy írjanak kevesebbet adósleveleikre. 

Miért állítja Jézus példaként ezt az embert? Biztos, hogy nem a bűn miatt. Biztosan nem azért, hogy lám, milyen rafinált és ügyes, vagy azért, mert tud csalni. Ami igazán fontos Jézusnak, az az örök élet.

Hírdetés

Nekünk is van jövőnk, mely nem a földön eltöltött nyolcvan, kilencven vagy száz év viszonylag egészségesen. A mi jövőnk az örök élet, az Isten országában, Isten dicsőségében való részesedés. Ez a mi igazi reményünk. Jézus azért állítja példaként ezt az embert, hogy ahogyan ő képes és kész volt mindent megtenni a jövője bebiztosításának érdekében, ugyanúgy

Ahogyan ez a hűtlen intéző mindent megtett, hogy a jövője biztosítva legyen, nekünk ugyanúgy meg kell tennünk mindent, hogy bejuthassunk Isten dicsőségébe – biztatott a főpásztor.

A szentmisét követően agapéval és ebéddel folytatódott az ünneplés. 

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »