Kedden este a Budapestre tartó Tokaj InterCity egy vasúti átjáróban ütközött egy személyautóval.
A Szentmártonkátánál történt tragikus balesetben öten a helyszínen életüket vesztették, egy embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A Blikk szerdán azt írta, a hatodik fiatal is elhunyt, így nincs túlélője az esetnek. A lap szerint a hat fiatal este éppen azt ünnepelte, hogy az autót vezető K. Zoltán három hét haladékot kapott korábbi közlekedési bírságának kifizetésére. Mint a Blikk írta, a 24 éves Zoltán a sorompót kikerülve hajtott fel a vasúti átjáróra.
A falubeliek szerint megmagyarázhatatlan, hogy a sofőr és miért hajtott fel a sínekre, amikor jól tudta, hogy itt ötpercenként haladnak át a vonatok, ráadásul hatalmas sebességgel. Ez a pálya a 100 km/óra feletti tempót is bírja, pont egy ilyen vonat elé került a kocsi.
Az autó roncsait mintegy 150 méterre sodorta el a vonat.
„Egy szem fiam volt négy lány mellett, én is hibás vagyok, hogy mindent megengedtem neki. Most meg elveszítettem. Sajnos én is megtudtam, hogy tegnap este ünnepeltek, buliztak, nem tartom kizártnak, hogy ittak. Zolinak voltak gondjai a közlekedési rendőrökkel, meg is kérdeztem őket, hogy tegnap este igazoltatták-e vagy üldözték-e a fiamat, de állítólag nem történt ilyesmi. Zoli még 8:20-kor felhívott, hogy minden rendben, kicsit ünnepelnek három barátjával – köztük egy 14 éves sráccal és két lánnyal voltak, ők 16 és 17 évesek voltak” – mondta.
Arról is beszélt, hogy több helyen is azt mondták neki, hogy a fiatalok ittak, de az nem derült ki, hogy a fia, aki a kocsit vezette, fogyasztott-e alkoholt.
„Nagyon szeretett vezetni, gyorsan vezetett, de ittasan soha. Itt most az egész falu gyászol. Nem tudom, hogy fogok a szomszédom szemébe nézni, mert annak a 30 éves fia is ott halt meg, abban az autóban, amit én vettem a Zolinak” – mondta az apa.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



