Szentkirályi Alexandra a szívünkből szólt

Szentkirályi Alexandra a szívünkből szólt

Szentkirályi Alexandra volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége.

A kormányszóvivő beszélt a február elején elindult kormányinfó pluszról a koronavírus megfékezéséről és a pedagógus bántalmazásokról is. Bár még csak egy napja indult el a kormányinfó plusz kezdeményezése, de máris közel száz kérdés érkezett különböző témákban – mondta el a kormányszóvivő – hozzátéve, hogy ez azt mutatja, hogy „van erre a fajta még közvetlenebb információcserére igény az emberek részéről is”.

A koronavírussal kapcsolatban Szentkirályi Alexandra elmondta: „a kormány nagyon komolyan veszi a koronavírus helyzetet, de továbbra sem beszélhetünk arról, hogy lenne magyar érintettje ennek a helyzetnek”. Hozzátette, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon, akár eszközök terén, akár egy akcióterv keretében.

Példaként a reptereken és nagyobb közlekedési csomópontokon bevezetett intézkedéseket említette.

Az iskolai erőszak témakörében a kormányszóvivő elmondta: semmilyen okkal, vagy szociális helyzettel nem indokolható, hogy egy ilyen erőszakos viselkedés megjelenjen az iskolai közegben, akár a diák, akár a szülő, akár a tanár oldaláról. 

Hírdetés

Amikor iskolába küldjük a gyermekeinket, akkor azt reméljük, hogy egy biztonságos helyre küldjük őket” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a kormány azt vizsgálja, hogy akár jogszabályi szigorítással, akár kamerarendszer, vagy iskolarendészet bevezetésével hogyan lehet elejét venni ezeknek a helyzeteknek.

Kijelentette, hogy nem a büntetés a cél, hanem az, hogy segítsék a nyugodt körülmények közötti tanulást. Elmondta azt is, hogy a kormány anyagi segítséget is nyújthat az oktatási intézményeknek a kamerarendszer vagy az iskolarendészet járulékos költségeihez.

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »