Szentkirályi: A BKV-botrány és a csődhelyzet is a főváros hibáira utal

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a BKV-körüli botrány és a főváros csődhelyzete megmutatta, miért elengedhetetlen a fővárosi cégek átvilágítása, amelyet a kormánypártok februárban már egyszer javasoltak. Szentkirályi Alexandra, a Facebook-oldalán megjelent, hétfői bejegyzésében emlékeztetett: a kormánypártok év elején azt javasolták, hogy „ismert, független könyvvizsgáló cégek világítsák át a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságokat”, viszont a „közgyűlés balliberális többsége ezt nem támogatta”.

Hírdetés

Közölte, hogy a fővárost irányító Tisza-Karácsony-DK koalíció szavazta le javaslatukat, mert „ők valamiért nem akarták, hogy a budapestiek tiszta képet kapjanak az önkormányzati cégek működéséről” – fogalmazott. A helyzet tisztázása érdekében újra benyújtják a javaslatukat, mert „a budapestieknek joguk van megtudni, hogy mi folyik a Fővárosi Önkormányzat cégeiben”. Ha képviselőtársainknak számít Budapest és a budapestiek, akkor ezúttal velünk tartanak és az átláthatóság mellett voksolnak – húzta alá a frakcióvezető.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »