És akkor a Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember felemelkedett székéből.
– Most pedig elmondom önöknek, kicsoda az igazi jobboldali. Azért mondom el, hogy ha találkoznak vele, útmutatásaim szerint azonosíthassák, és felhasználhassák céljaikra.
Csend támadt. A légy zümmögését is meg lehetett hallani a teremben.
– Az igazi jobboldali – kezdte a Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember – ártalmatlan, nívótlan szerencsétlen, akinek a léte pusztán arra szolgál, hogy a fasiszták táborát megbontsa. Erről a körülményről – tudniillik, hogy ő voltaképpen egy senki –, maga az érintett értelemszerűen nem szerezhet tudomást.
Nevettek.
– Hogy az igazi jobboldali mennyiben igazi és jobboldali, abba most nem megyek bele. Maradjunk annyiban, hogy a címkék csakis annyiban hasznosak, amennyiben mi ragasztgatjuk másokra, és mivel ebben az országban ez már régóta előjogunk, felőlem hívhatnánk máshogy is a barátunkat. De szerintem az igazi jobboldali jó és hasznos összetétel, alkalmas a zavarkeltésre. Persze, a jobboldalon nem ő jelenti a veszélyt, hanem azok, akik állhatatosan ragaszkodnak a régi világhoz, a korhadt feudalizmushoz, a hagyományos családmodellhez, nem köpnek ki a keresztény szó hallatán, és hatásuk van a szélesebb néptömegekre. Nos, ezért kereszteltük el igazi jobboldalinak az illetőt, nehogy az a látszat keletkezzen, hogy rajta kívül bárki igazi és jobboldali, ráadásul egyidejűleg. Eddig érthető?
Értették.
– Miután nevet adtunk a gyermeknek, elkezdjük nevelgetni, gondosan, féltő szeretettel – folytatta a Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember. – Ő ugyanis mindenestől a miénk, még akkor is, ha sejtése sincs róla. Először is sokat beszélgetünk vele magánkörben és a nyilvánosságban. Szelíden figyelmeztetjük a toleranciára, a másfajta eszmék fontosságának befogadására. Tisztázzuk vele, hogy mi magunk ugyan nem vagyunk keresztények, de semmi bajunk az olyanokkal, mint ő. Hogy nekünk csak és kizárólag az uralkodó rezsimmel van bajunk, és persze őszintén reméljük, ő nem részese a gépezetnek. Amíg azonban a többi jobbossal kíméletlenül és sziklaszilárdan vitatkozunk, az igazi jobboldalival nagyjából úgy, ahogyan a lelkiismeretes ápoló beszélget a gumiszoba kis lakójával. Egyelőre megindítjuk benne a lassú erjedést: hadd gondolkodjon, hadd mérlegeljen, hadd érezze azt, hogy ha túl sokat ellenkezik velünk, akkor ő kevésbé európai, kevésbé modern ember. És ugye, ki szeret szőrös barbárként kőbunkóval vadászni az erdőben, ha a világ legmenőbb éttermeiben is vacsorázhat? Aztán az általunk felügyelt nyilvánosságban elpottyantunk egy-két dicséretmorzsát. Fontosnak nevezzük szavait, megcirógatjuk, összehasonlítjuk másokkal, és hogy, hogy nem, mindig neki adunk igazat. Miután az igazi jobboldali szűkkeblű értelmiségi, akit az egója irányít, rácsap majd az ajnározásra, mint tyúk a takonyra. Valóban elhiszi, hogy itt neki igaza van, hogy számít a véleménye, hogy hatást gyakorol másokra – melyik értelmiségi nem alél el ilyenkor a gyönyörtől? Hiszen erre születtek: ha nincs közönségük, megfulladnak a szabad levegőn. Aztán amikor eljön az idő, mert beért a munkánk, a rendelkezésünkre álló nyilvánosságban egyszerre, összehangoltan megnevezzük az illetőt: ő az igazi jobboldali, akire szüksége van a toleráns, befogadó, normális Magyarországnak.
Félénk fiatalember szólalt meg az első sorban.
– Mester, és hogyan jellemezzük őt? Hiszen láthattuk, hogy balfácán a javából, csak magunknak okozunk kellemetlenségeket, ha érdemein felül megdicsérjük.
– Éppen ellenkezőleg – emelte fel a kérdezőre szigorú tekintetét a Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember. – Teljesen mindegy, hogy mit, de állandóan róla írjunk, beszéljünk. És persze, nincs, nem létezik egyetlen kulcs több millió lélekhez, mindenkit személyre szabottan kaseroljunk. Aztán vagy bejön, vagy nem. Ha Lukácsi Katika a választottunk, akkor írjuk le, hogy ő nemcsak igazi jobboldali, de igazi keresztény is, és majdnem az összes parancsolatot betartja. Ha Balavány György az igazi jobboldali, akkor sírjuk el bánatunkat az egeknek, hogy miért nem az ő anarchista keresztyénsége kell a néptömegeknek. Ha az igazi jobboldalit Ablonczy Bálintnak hívják, tárgyilagos elemzésnek álcázott jövendöléseire hivatkozzunk. Ha Jeszenszky Géza, akkor tapsoljunk neki, amikor antikommunistává kozmetikázza a kommunista Nagy Imrét, és az egész problémakört hárítsuk Orbán Viktorra. Ha Prőhle Gergely, akkor siránkozzunk hosszú heteken át, hogy kulturális fasizmus pusztít az országban, mert véleménycikket írtak az igazgató úr ellen.
– És ha Csintalan Sándor?
– Uraim, uraim – dorgálta meg őket a mester. – Azért van egy szint, ha jobban tetszik, éles határvonal. Van, akiért lehajolunk, trenírozzuk, majd frontra küldjük, mások pedig törleszkedhetnek hozzánk, mindenkit azért nem fogadunk be a klubba. Aki ügyesen teljesít, és egy idő után igazi jobboldalinak látszik, azzal pénzről is beszélhetünk. A többinek ott a szabad publikálás lehetősége, örüljenek, hogy úgynevezett tényezők maradtak.
– Mit mondjunk a pénzről az igazi jobboldaliaknak?
– Nos azt, hogy élhetnek jobban is. Hogy bár a hatalom látszólag a Fideszé, azért még nagyon sok minden van a mi kezünkben. Cégektől, alapítványoktól, nagyvállalatoktól csurranhat ez-az, külföldi nagykövetségek, civil szervezetek segíthetnek személyre szabott programokkal. Megéri velünk tartani. Mi vagyunk az erősebbek.
Hatalmas csend támadt. A légy zümmögését is meg lehetett hallani. A Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember lassan odaballagott az ablakhoz, és tekintete elveszett valahol a messze távolban.
– Egyébként pedig tudják, mit mondok én maguknak? Amikor elmosódnak a határvonalak, amikor az emberek már nem hisznek semmiben, és önmagukat állítják a középpontba a közösségi célok helyett, amikor az igazi jobboldali átveszi a hatalmat, és immáron nekünk dolgozik, akkor elértük a célunkat. Akkor győztünk. Nincs tovább. Mostanában nagyon gyászosan szerepeltünk, de fel a fejjel, vannak még tartalékaink, vannak titkos és nyilvános erőforrásaink. Ötven esztendő mégsem múlhat el nyomtalanul.
Most pedig munkára! Keressék meg az emberüket!
Szentesi Zöldi László – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
