Szent XXIII. János, a jó pápa

Szent XXIII. János, a jó pápa

Korunk szentjére, XXIII. János pápára emlékezünk október 11-én. Hosszú csendes, szolgáló évek után került Szent Péter székébe, és felismerve az idők jeleit elindította az Egyház megújulását.

XXIII. János pápa Angelo Giuseppe Roncalli néven született Olaszországban, a Bergamo melletti Sotto il Montéban 1881. november 25-én. Bergamóban és Rómában tanult. 1904-ben doktorált, és ugyanebben az évben augusztus 10-én szentelték pappá. Püspöki titkár volt, és tanított a bergamói szemináriumban, majd az I. világháborúban tábori lelkészként szolgált. Ezt követően különböző feladatokat látott el Rómában, leginkább a missziók területén.

1925-ben aeropoliszi címzetes érsekké nevezték ki és püspökké szentelték. Diplomáciai szolgálatát Bulgáriában kezdte, apostoli vizitátorként. Fáradozásai eredményeként 1926-ban létrehozták Szófiában az apostoli exarchátust. 1931-től Bulgária, 1934-től Törökország és Görögország apostoli delegátusa lett; székhelye először Isztambulban, majd 1937-től Athénban volt. 1944 decemberében Franciaország apostoli nunciusává nevezték ki. 1952-től a Szentszék állandó megfigyelője lett az UNESCO-nál.

1953-ban bíborossá kreálták, és velencei pátriárka lett. 1958. október 28-án pápává választották. 1959. január 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában kihirdette a II. Vatikáni Zsinat összehívását. A gyűlést 1962. október 11-én nyitotta meg a világ püspökeinek részvételével.

XXIII. János 1963. június 3-án halt meg. Utóda VI. Pál lett Szent Péter székében.

Hírdetés

II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án avatta boldoggá. Emléknapját október 11-ére (a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulójára) helyezték. Ferenc pápa 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján avatta szentté XXIII. Jánost, II. János Pál pápával együtt.

XXIII. János pápa enciklikái: Ad Petri cathedram, Princeps pastorum, Mater et Magistra, Pacem in terris.

Mindenható, örök Isten, te Szent XXIII. János pápa életében az egész világ előtt felragyogtattad a jó pásztor példáját. Közbenjárására add, hogy az igaz keresztény szeretetet mi is örömmel sugározzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »