Tíz év kitartó munkája után, október végén sikeresen befejezték a kölni dóm északi oldalának (Michaelsportal) bejárata felett található domborművek felújítását. A kölni dóm az angolszász demokráciáknak köszönhetően komoly sérüléseket szenvedett a második világháború során, még most is bőven akadnak olyan részei, amelyek felújításra szorulnak. A Michaelsportal esetében is a második világháborús sérüléseket kellett kijavítani, golyónyomok és kráter alakú bemélyedések csúfították el a kaput.
A felújítás a Zentral-Dombau-Verein nevű, a kölni dóm felújítására szakosodott civil szervezet szponzori programjával, valamint egy Berta Woodward nevű brit hölgy hagyatékával volt lehetséges. Érdekesség, hogy visszatért a domborműre egy katonafej is, amit még a háború idején hurcolt el az USA-ba egy amerikai katona.
Noha a háborús sérülések közül szándékosan nem tüntetnek el mindent, azért a hiteles, eredeti visszaállítás az elsődleges célpont – szerintük. A kapu felett található dombormű 58 szobor-lakója is visszatért eredeti helyére, kivéve egyet. Szent Werner szobra nem azért nem térhetett vissza, mert a háborús károk ezt nem teszik lehetővé és nem is azért, mert a háborús sérülések miatt szándékosan nem rakták vissza, hanem mert személye, eredettörténete "antiszemitizmussal" kapcsolódik össze. Ahogy a képen is látható, a helyére tudatosan nem kerül más szobor vagy díszítőelem, nyilván a feltűnő hiány is jelzés: nem kívánják restaurálni az "antiszemita múltat".
Oberwesel-i Werner, akit más néven Womrath-i Wernerként vagy Bacharach-i Wernerként is említenek egy 16 éves fiú volt, akinek rejtélyes, 1287-ben bekövetkezett halála miatt a helyi zsidókat tették felelőssé.
Werner von Oberwesel 1271-ben született Womrathban egy szegény család gyermekeként. 1287-ben holttestét Bacharach közelében találták meg nagycsütörtökön. Mivel halála pontos körülményeire nem derült fény, gyorsan elterjedt, hogy a környékbeli zsidóság okozta a fiú halálát és Werner vérét sötét rituálékhoz használták fel a zsidó húsvét (pészach) idején. Mivel akkoriban Európa immunrendszere még másképpen működött, nem a palesztinok, hanem az európaiak kezdtek némi pogromhullámba Közép- és Alsó-Rajna régiójában, míg nem a zsidó közösség nyomására I. Rudolf, a birodalom első uralkodója a Habsburg-házból leállította azokat és Werner holttestének elégetését rendelte el, hogy személyét ne övezhesse tisztelet.
Külön megér egy misét, hogy vajon miért rendelkezett így egy középkori keresztény uralkodó, de ez esetben a lényeg, hogy az utasítást nem tartották be. 1287. április 30-án eltemették és mártírként kezdték tisztelni, csodákról számoltak be, Bacharachban kápolnát emeltek a tiszteletére, Oberweselben pedig már egy meglévő kápolnában kapott szentélyt. Mivel a zsidók a lábánál fogva akasztották fel Wernert és úgy dobták a Rajnába, az 1293-ban felszentelt, Bacharachban található kápolna oda épült fel, ahová a partra mosta a folyó a holttestet. A kápolna fontos zarándokhely lett.
Noha az eset a 13. század végén történt, a kanonizációt csak az 1420-as évek második felében, 1426 és 1429 között fejezték be, mert III. Lajos rajnai választófejedelem a kultusz újjáélesztésére törekedett. 1689-ben a franciák felrobbantották a közeli Stahleck-kastélyt, a kápolna tetejére sziklák hullottak, így az beomlott, amit aztán sosem hoztak már helyre eredeti állapotába.
Bacharach a borairól híres település, a nevét is Bacchusról, a bor görög istenéről kapta. A szentté avatás során rögzített meghallgatások szerint Werner szőlőmunkás volt és egy zsidó alkalmazásában állt. A húsvéti áldozása után aztán kikötözték egy oszlophoz, majd kivéreztették, eztán dobták a már említett módon a Rajnába.
Szent Wernert sarlóval, lábassal és ásóval is szokás ábrázolni és a borászok védőszentjeként ismerhetjük. Érdekesség, hogy Szent Vernier néven Közép- és Kelet-Franciaországban (Burgundia, Franche-Comté, Auvergne) is tisztelik, mely szintén híres borászvidék. Sőt, itt talán még nagyobb kultusznak örvendett, mint eredeti hazájában. 1548-ban ereklyéi egy részét átszállították Besançonba (Burgundia-Franche-Comté), a Szent Mária Magdolna templomba és annak ellenére, hogy római elismerést hivatalosan nem kaptak, tisztelték őket.
Természetesen a 20. század második felétől kezdődően folyamatosan liberalizálódó katolikus egyház hasonló szenteket már nem tűrt meg a soraiban, a negatív fordulat betetőzéseként is ismert II. vatikáni zsinat idején Wernert megfosztották szentségétől, kultuszát pedig elfojtották. Mindezt pusztán az „antiszemita” körülmények miatt, hiszen a szentet folyamatos tisztelet és kultusz övezte. 1963-ban eltávolították a trieri egyházmegye almanachjából is.
A már említett, korábban beomlott kápolnát is hozzáigazították az új korszellemhez és a „fasiszta emlékművekhez” hasonlóan „bölcselkedő” táblát is elhelyeztek benne. Werner kápolnájának egy XXIII. János pápától származó idézet jutott, amely a „keresztények és zsidók közti testvériségről” beszél, valamint bocsánatért esedezik, amiért „igazságtalanul akasztottunk átkot a zsidók nyakába”.
Nyilvánvalóan badarság lenne a katolikus egyháztól bármilyen komoly erőkifejtést várni 2023-ban, mint ahogy a keresztény Európa is hanyatlóban van, ezt számos egyéb jel mellett a zsidó-palesztin háború is remekül elénk tárja. Ennélfogva nincs is csodálkozni való azon, hogy Szent Wernert lehagyták a kölni dóm kapujáról. Persze józan szemmel nézve ez egyben röhejes is, hiszen az üres hellyel történő bocsánatért esedezés inkább egy röhejes tagadása a múltnak, semmint a dóm hiteles restaurálása, főleg, hogy más területen bezzeg (például a világháborús nyomok esetében) ragaszkodnak hozzá.
Ami pedig még szintén különös, hogy a mai kor „hivatalos álláspontja” szerint ezek a gyilkosságok csupán zsidók elleni vérvádak voltak, mégis legtöbbjük pontosan a zsidó húsvét idején történt (magyar vonatkozásban lásd Solymosi Eszter történetét), illetőleg, hogy annak ellenére, hogy a zsidók (és csatolt részeik) „alaptalan vádaknak” tartják őket, mégis rendszeresen foglalkoznak vele, akár szemléltetés szintjén is. Ez valamiféle „fordított ereklyeként” működik náluk, ezért őriznek például Szent Wernerről egy festményt a Berlini Zsidó Múzeumban, de az azóta már sajnálatos módon elhunyt Dobszay Károly anno mesélte nekem, hogy minden bizonnyal a zsidóság birtokában van a magyarországi körökben ismertebb Solymosi Eszter egy festménye is.
Ha ezek az események valóban „vádak” csupán, miért szentelnek neki ekkora figyelmet és főleg miért állítanak ki ezekkel kapcsolatos tárgyakat a saját múzeumaikban? Olyan tízpontos kérdések ezek, amelyekre mi pontosan tudjuk a választ, csak feltenni nem szabad őket mostanában.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
