A Lászlóból Lancelot: Magyar király a Kerekasztal lovagjai között? címmel került megrendezésre a Magyar Hagiográfiai Társaságban/a hagiográfia a szentek életének a leírásával foglalkozó irodalom történeti ág/ egy érdekes előadás, amit Stephen L. Pow kanadai középkorász, a CEU doktorjelöltje tartott. Előadásában Sir Lancelot a lovagi irodalomban megjelenő karakterének eredetére, mitológiai előzményeire kereste a választ, ugyanis az Artúr-mondakörből és az azt feldolgozó művekből 1180 előtt a lovag személye kimaradt.
Noha Lancelot hirtelen felbukkanása már korábban a tudományos érdeklődés figyelmébe került, a válaszkeresést mindmáig bonyolította, hogy
Ennek tükrében a brit, német és francia középkorászok elvetették a karakter „szigeti” származását (azaz úgy vélték, alakját nem a brit szigetek kelta, esetleg angolszász vagy viking világa alkotta meg), s eredetét a kontinentális Európában próbálták meglelni. Többségük egyetértett abban, hogy Lancelot karakterét később emelhették vagy toldhatták be a Kerekasztal lovagjai közé, azonban kielégítő tudományos magyarázattal a „jövevény” eredetével kapcsolatban egyikük sem tudott szolgálni.
Stephen L. Pow kutatása
Az Árpád-házi király kanonizációja (1180-as évek), majd szentté avatása (1192) időben átfedte Sir Lancelot megjelenését a lovagi irodalomban, ugyanis az előzmények nélküli lovag az 1180 és 1190 közötti szűk időszakban egyszerre hat különböző munkában is előkerült. Az előadó érdeklődését épp e hirtelen felbukkanás keltette fel, hiszen például a 12. század első felében élő és alkotó Monmouth-i Gottfried (Geoffrey of Monmouth) walesi krónikás munkáiban Lancelot még hiányzott a Kerekasztal lovagjai közül.
Az első verses lovageposzok, amelyek Lancelot személyét említették, egy rövid időszakban, 1180 és 1190 között keletkezhettek, két szerző, a francia Chrétien de Troyes, valamint a német Ulrich von Zatzikhoven nyomán. Chrétienről keveset tud az utókor, így azok a közvetlen indítékok, amelyekkel magyarázható lenne Lancelot váratlan szerepeltetése öt egymást követő lovagregényében, ismeretlenek maradnak előttünk. A Lancelot, a Kordé Lovagja című munkájának bevezetőjében a szerző azonban világossá teszi, hogy a lovagtörténetet nem saját késztetésből, hanem a mecénása, a „Champagne-i úrnő”, azaz Capet Mária hercegnő (II. Fülöp Ágost francia király húga) óhajára vetette papírra.
A fent említett mű a harmadik volt a Lancelot-ot felvonultató öt lovageposz közül, de az első, amelyben a lovag főszereplővé lépett elő. Az 1180-as évek végén Chrétien váratlanul eltűnik a tudomány látóköréből, feltételezhetően azért, mert – valamikor 1189 és 1192 között – a harmadik keresztes hadjáratban halálát lelte.
Kutakodása átlépte Nyugat-Európa határait, így jutott el a Magyar Királysághoz, amelyben a pár évvel korábban trónra került III. Béla legitimációs problémákkal volt kénytelen szembenézni. Az elődje és bátyja, III. István és I. Manuél Komnénosz bizánci császár közötti, a két ország évtizedes ellenségeskedését lezáró egyezség miatt az ekkor 15 éves Béla herceg Konstantinápolyba került. Itt bizánci nevelésben részesült, felvette az Alexiosz nevet, a császár pedig – fiú utód híján ekkor még – a birodalom trónörökösének szánta, s eljegyezte vele az elsőszülött lányát, Máriát.
Azonban Béla sorsa rövid idő leforgása alatt merőben új irányt vett: egyrészt Manuélnek 1169 őszén fia született, így Béla nem volt többé a bizánci trón várományosa, másrészt bátyja 1172-ben váratlanul elhalálozott. Béla bizánci neveltetése, továbbá vélt és valós bizánci kötődései miatt viszont egyes magyar egyházi méltóságok és világi urak – édesanyjával, Eufrozinával az élükön – inkább öccsét, Géza herceget látták volna a magyar trónon. Az esztergomi érsek ennek megfelelően nem volt hajlandó Bélát királlyá koronázni, így – III. Sándor pápa utasítására – a ceremóniát végül a kalocsai érseknek kellett levezetnie. Ezt követően döntött a magyar uralkodó I. László király szentté avatása mellett, amellyel Stephen L. Pow szerint III. Béla saját uralma egyházi legitimációját kívánta megerősíteni.
Az előadó feltételezése szerint a két uralkodóház, a francia Capetek és a magyar Árpádok közeledésének lehetett az eredménye Lancelot karakterének megjelenése Chrétien lovagregényeiben, és alakja arra az I. Lászlóra épült, akinek szentté avatását III. Béla saját legitimációjának megerősítésére rendelte el. (Egyes vélekedések szerint Szent László hermája inkább Béla vonásait viselik, semmint a szentét.)
A házasságkötés okán 1184-ben magyar követek érkeztek II. Fülöp Ágost király udvarába, s ekkor Lancelot először feltűnik Chrétien lovagregényeiben, majd csakhamar azok főszereplőjévé avanzsál. Annak ellenére, hogy III. Béla a korabeli Európa egyik leggazdagabb királyságának uralkodója volt, egyes körök a francia királyi udvarban ellenezték a dinasztikus házasságot, mert Bélát „csupán” egy keleti, „ismeretlen” ország királyának vélték. (A bizánci trón egykori várományosaként személyét „még keletibbnek” ítélhették meg.) Ennek ellenére 1186-ra sikerült véglegesíteni a házasság részleteit, majd III. Béla feleségül vette azt a Capet Margitot, aki nemcsak II. Fülöp Ágost francia királynak volt a féltestvére, de annak a Champagne-i Mária hercegnőnek is, aki Chrétien de Troyes támogatója, pártfogója volt. A „keleti házasság” elfogadtatása okán Chrétien feltételezhetően kénytelen volt Champagne-i Mária leendő sógora, III. Béla hős ősének, László királynak szentelni munkákat.
Bár az emberrablás motívuma a korábbi lovageposzokban is jelen volt, de a Lancelot, a Kordé Lovagja előtt nem hősies kiszabadítás formájában. Chrétien történetében az ismeretlen lovagként előlépő Lancelot bátor küzdelemben győzi le a Guinevere királynőt elrabló Meleagant. A hősies kiszabadítástörténet ötletét a Szent László és a leányrabló kun vitéz legendája ihlethette. A dinasztikus házasságkötés okán évekig tartózkodtak magyar követek a francia udvarban, s az udvari érintkezések nyomán Szent László alakját könnyen beemelhették először a középkori francia, majd a többi nyugat-európai lovageposz világába.
Az írott források és a politikai háttér mellett Pow etimológiai szempontokkal is igazolni próbálta elképzelését. Bár a László és a Lancelot név között első ránézésre csekély kapcsolat fedezhető fel, a középkori latin egyházi, továbbá a köznyelven íródott világi források a különböző neveket gyakran több változatban is használták. Kiváltképp igaz ez a kelet-európai, elsősorban szláv eredetű nevek esetében, amelyeknek nem létezett korabeli latin, esetleg újlatin vagy germán megfelelője.
A francia forrásokat vizsgálva szembetűnő, hogy Francois Villon 15. századi francia költő Hunyadi László nevét Lancelot formában írta át franciára. Hasonlóképpen tett az a Magyarországra küldött francia követ is, aki a 15. század végén Magyarország történetéről írva az összes László nevű magyar történelmi alak esetében a Lancelot átírást választotta.
(Újkor.hu/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
