Szent József közbenjárásáról tanúskodik a pap, akinek a testvére vezette a kettétört „csodarepülőt”

Szent József közbenjárásáról tanúskodik a pap, akinek a testvére vezette a kettétört  „csodarepülőt”

A Hozana katolikus közösségi oldalon nemrég jelent meg Gonzalo Mazarrasa spanyol pap tanúságtétele, akinek a testvére vezette azt a repülőgépet, amely 1992-ben landolásnál kettétört, de csodával határos módon mindenki megmenekült.

1992. március 30-át írtunk, és az Aviaco spanyol légitársaság DC-9-es repülőgépe Madridból tartott Granada felé. Sűrű eső és heves szélrohamok nehezítették útjukat, különösen a földet érést: egy erős széllökés miatt a futómű túl erősen csapódott a talajhoz, a gép ugrott egyet, és ahogy visszaesett a kifutópályára, kettétört, miközben nagy sebességgel száguldott tovább.

Akik szemtanúi voltak a történteknek, biztosra vették, hogy sok áldozattal jár a baleset – ennek ellenére mind a 94 utas és az öttagú személyzet életben maradt. A 26 sérültből egy került súlyos állapotban kórházba. Az utasok, akik a drámai pillanatokban a legrosszabbtól tartottak, úgy érezték, újjászülettek, amikor rádöbbentek, hogy megmenekültek. A gép nem gyulladt ki, amire pedig komoly esély lett volna; és azok az utasok is életben maradtak, akik kizuhantak a kettétört gépből.

A „csodarepülő” pilótája, Jaime Mazarrasa testvére, Gonzalo abban az időben Rómában tanult és a Szent Józsefről elnevezett Pápai Spanyol Kollégiumban lakott. Az évforduló alkalmából „II. János Pál is eljött, és velünk vacsorázott. Az a megtiszteltetés ért, hogy elénekelhettem neki egy dalt, amelyet tizenegy évvel azelőtt írtam, a merénylet után.” (Gonzalo atya spanyol nyelvterületen népszerű szerzeményeivel azóta is zenével hirdeti a hitet.)

Hírdetés

Két nappal később „fejeztem be egy 30 napos imádságot – folytatta Gonzalo Mazarrasa a visszaemlékezést –, melyben a lehetetlen ügyekért kértem Szent József közbenjárását, amikor kettétört egy repülőgép landolás közben Spanyolországban, csaknem száz emberrel a fedélzeten. A pilóta a testvérem volt. Egyetlen ember sérült meg komolyabban, de hála Istennek ő is felépült. Aznap megtudtam, Szent Józsefnek milyen hatalmas ereje van Isten trónja előtt”.

A spanyol pap azt is elmondta, idén is ragaszkodott a 30 napos imádsághoz Mária jegyeséhez, mint harminc éve mindig. „Soha nem hagyott cserben” – mondta. „Sőt, mindig messze meghaladta a reményeimet. Jól ismerem, akiben bízom.”

Forrás: AciPrensa.com

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »