Szent Imre-kórház: havi 300 óra kellett volna

Szent Imre-kórház: havi 300 óra kellett volna

Elérhették volna a Szent Imre-kórház altatóorvosai a 980 ezer forintos bért, de csak akkor, ha irreálisan sok túlórát vállalnak.

Rengeteg túlóra kellett volna az emelt bér eléréséhez – jelentette ki az RTL Klub Híradójának a Szent Imre-kórház novemberben felmondott aneszteziológusainak egyike, Csurgai Annamária. Mint hozzátette, fizetésemelés 2013–14-ben volt, ősztől bruttó 878 ezerről 980 ezer forintra nőttek a bérek, de emiatt nagyon sok pluszórát kellene vállalni. „Ha valaki úgy dönt, hogy szüksége van rá, vagy megengedheti magának, vagy a családja elbírja, akkor adott esetben 160 órát is vállalhat pluszban” – jelentette ki. Ezzel szerinte már havi 300 óra fölött jár az, aki vállalja.

Bruttó négyezres órabér

Csurgai négy kollégájával egyszerre mondott fel a Szent Imre-kórházban, most a felmondási idejét tölti. Csurgainak augusztusban bruttó 501 ezer forintot fizettek, ebből 325 ezret kapott kézhez.

Hírdetés

Bruttó 4 ezer forintot kaptak egy óra ügyeletért vállalkozóként, azt szerették volna, ha ezt emelik. Kevesebb orvos dolgozott, mint amennyi kellett volna, a nővérek elfogytak a főorvos szerint, így mindenkinek többet kellett volna dolgoznia.

Az RTL Híradójában bemutatták, hogy egy osztrák álláshirdetésben évi 22 millió forintért keresnek aneszteziológust, ezért napi nyolc órát kell csak dolgozni.

Rezidens végzi az altatást

Korábban megírtuk, hogy Csurgai huszonnégy órás, igen leterhelőnek nevezett műszakokról számolt be. Beszélt a nővérek alulfizetettségéről is: ők havi 210-220 ledolgozott óráért kaptak 130-140 ezer forintot.

A Hír TV-nek közben arról nyilatkozott egy aneszteziológus, hogy az orvoshiány miatt sokszor rezidens orvos végez műtéti altatást, neki viszont még nincs meg ehhez a szakvizsgája.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »