Szent Erzsébet ünnepén a templomi perselyadományok a Katolikus Karitász munkáját segítik

Szent Erzsébet ünnepén a templomi perselyadományok a Katolikus Karitász munkáját segítik

Szent Erzsébet emléknapjához kapcsolódóan több száz településen emlékeznek meg a Karitász munkatársai és önkéntesei az Árpád-házi szentről, a Katolikus Karitász védőszentjéről. November 19-én valamennyi magyarországi katolikus templomban a perselygyűjtésből befolyt adományokat a Katolikus Karitász sokrétű munkájának segítésére fordítják.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevele alapján november 19-én a magyarországi katolikus templomokban perselygyűjtés lesz a Katolikus Karitász egyházmegyei és plébániai csoportjai részére, valamint egyházi szociális intézmények működésének támogatása céljából.

Mindemellett országszerte számos karitásztalálkozó, lelkinap és ünnepi esemény zajlik Szent Erzsébet napjához kapcsolódóan. November 18-án Sárospatakon, Szent Erzsébet szülőhelyén idén is zarándoklattal és ünnepi szentmisével emlékeznek meg a szolgáló szeretet szentjéről a Karitász munkatársai és önkéntesei. Emellett több száz településen osztanak a plébániai karitászönkéntesek Szent Erzsébet kenyere néven cipókat a vasárnapi szentmisére érkezőknek, hogy felhívják a figyelmet a segítő szeretet fontosságára, a Karitászra, és emlékezzenek Árpád-házi Szent Erzsébet rózsacsodájára. A megáldott kenyereket a családok és a karitászönkéntesek is hazaviszik, vagy megajándékoznak vele egy-egy rászorulót, akinek szüksége van a gondoskodó szeretet megtapasztalására. A megáldott kenyerek arra emlékeztetnek, hogy a karitász, a szeretet cselekedetei mindannyiunk kötelessége. Erre a segítő szeretetre adott példát Szent Erzsébet. Országosan több mint húszezer cipót osztanak szét a karitászönkéntesek.

Szent Erzsébet ünnepe egyben felhívás is, hogy a válságok által sújtott világunkban is törekednünk kell arra, hogy saját nehézségeink mellett is meglássuk mások szükségét és küzdelmeit.

Hírdetés

Az Egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász – Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve – az év minden napján az evangélium szellemében tevékenykedik a legelesettebbekért több mint nyolcszáz plébánián és a határon túl. A koronavírus-járvány, a háborúk, a természeti katasztrófák és a gazdasági válság sokakat sodortak nélkülözésbe, szegénységbe vagy hajléktalanságba. A jótékonysági szervezet éppen ezért idén kiemelten fontosnak tartja a róluk való gondoskodást, amellett, hogy munkatársaik és önkénteseik mindig személyes figyelemmel fordulnak a családok, az idősek és betegek, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek, a kisebbségek és a menekültek felé.

A Karitász által folyamatosan működtetett számos felzárkóztató, fejlesztő célú és öngondoskodást segítő, valamint krízishelyzeti és menekültügyi program több tízezer családnak és gyermeknek nyújt segítséget egész évben.

Ehhez a sokrétű és nagy kihívást jelentő munkához a Szent Erzsébet-napi templomi adománygyűjtés is hozzájárul. Ezen kívül a Karitász egész éves krízishelyzeti és karitatív tevékenységéhez online adományozással a karitasz.hu oldalon vagy az 1356-os adományvonal felhívásával is lehet csatlakozni.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »