A debreceni domonkosok pünkösdi közösségi napjára ellátogatott Kőrösiné Merkl Hilda, a magyar világi domonkos közösség vezetője is, hogy beszéljen a 800 éves jubileum alkalmából országszerte tervezett eseményekről. Az interjút, melyből részleteket közlünk, Lieli Mariann debreceni sajtómunkatárs készítette.
– A magyar világi domonkosok vezetőjeként tevékenykedik. Hogyan került kapcsolatba a domonkos renddel?
– Egy karizmatikus közösség tagjaként tolmácsoltam 1987–88 körül Michael Marsch domonkos atyának, aki Németországból jött Magyarországra, többek között papi lelkigyakorlatokat tartani. Pszichoterapeutaként jött be az országba, civilben, mert nem biztos, hogy beengedték volna mint domonkos szerzetest. A mi karizmatikus imaközösségünk is még félig-meddig a föld alatt működött akkoriban. Az atya a domonkos dolgokról direkt módon nem sokat beszélt a közösségünknek, mert nem akart „letámadni” senkit egy határozott rendi vonulattal. De minden, amiről beszélt, ebbe a lelkiségbe illett, például a töretlen lojalitás az Egyházhoz mint Krisztus misztikus testéhez. Nagyon fontos volt nála a tanulás (amit stúdiumnak neveznek a rendi szabályzatban), és rendkívül művelt volt. Nyugat-Németországból érkezvén tisztában volt vele, hogy nálunk is kezdődik már valami mozgolódás, ami a rendszerváltás irányába hat. Nyugaton már érezték, hogy nem tartható tovább ez a vasfüggönnyel kettészakított világ.
Első látogatása után folyamatosan kapcsolatban voltunk, és megmutatta nekünk az európai lelkiségeket, közösségeket. Így jutottunk el az ő németországi gyógyító közösségéből – ahol többnyire szerzetesek, szerzetesnők gyógyultak egy hosszabb ott-tartózkodás során – Franciaországba, s így jártunk Taizében és Toulouse-ban a Saint Jacques közösségnél. Ellátogattunk Rómába, a Júda Oroszlánjai (Nyolc boldogság) közösséghez és a karizmatikus világkonferenciára, s együtt voltunk Assisiben is. De a körülnézésnek, a „keresztény turizmusnak” a csúcspontja Fanjeaux volt, ahonnan Szent Domonkos annak idején útnak indult. Első utunk abba a földalatti pinceszerű helyiségbe vezetett, ahol Szent Domonkos kezdte a küldetését, és tíz évig ott várakozott imában arra, hogy jelentkezzenek hozzá testvérek. Amikor leértünk a pincébe, Michael atya a fehér habitusában lefeküdt a földre, mint a papszenteléskor szokás és elkezdte rázni a zokogás. Mi csak álltunk némán mellette, nem kellett semmit mondanunk, éreztük, hogy most lelkileg hazaértünk. Ez a bensőséges találkozás a rendalapítóval nagyon megszólított minket. Ekkor határoztuk el, hogy domonkos harmadrendiek leszünk. (Már mindannyian házasok voltunk gyerekekkel, tehát adott volt az életállapotunk.)
Elindulásunkkor a német közösséghez kapcsolódtunk. Éveken át vagy ők jöttek lelkigyakorlatra hozzánk vagy mi utaztunk hozzájuk Heiligkreuztalba, egy Ulmtól kb. 50-60 km-re levő csodálatosan felújított 16. századi ciszterci női kolostorba. Ezek voltak tehát a kezdeteink. Utána megismerkedtünk Dóczy Zsigmond OP atyával, és bekapcsolódtunk a magyar vonulatba. Nagyon jól éreztük magunkat közöttük, és végül ide csatlakoztunk, mert a német közösséggel a földrajzi távolság miatt nagyon időigényes lett volna a rendszeres kapcsolattartás.
– Mi az, hogy domonkos harmadrend, és mi köti össze az egyes közösségeket?
– A harmadrend a domonkos család része. Első rendnek nevezzük az atyákat, a másodrendhez tartoztak a szemlélődő nővérek, akiknek a közösségét Szent Domonkos alapította Prouille városában. Ők már sajnos nem működnek Magyarországon. A harmadrend az apostoli nővérek és Szent Domonkos Világi Rendje, ezek vagyunk mi. Az országban 13 világi közösség van 120-130 taggal, földrajzilag olyan szépen szétszórva, hogy igazi hálózatot képezünk. A jelöltség egy év komolyan vett képzés után a beöltözéssel kezdődik, ahol lehet egy, két vagy három évre ígéretet tenni. A hároméves ígéret után következik az örökfogadalom. Az előbbi létszámba a már ígéretet tett és az örökfogadalmas testvérek tartoznak.
A domonkos lelkiség oszlopai az ima, a stúdium, a közösség és a prédikálás. Ez utóbbi nemcsak a verbális igehirdetést jelenti, hanem azt is, amit a compassio szóval fejezhetünk ki, az együtt szenvedést, ami több mint együttérzés.
Ha ezt tesszük a szegényekkel, rászorulókkal, sérültekkel, betegekkel, akkor is prédikálunk. A prédikáción kívül – amit egyébként tanárként én közvetlenebbül is meg tudtam valósítani – engem a stúdium is nagyon vonz.
Szent Domonkos szerint az eretnekség oka részben az egyháziak és főként a világiak tudatlansága. Sok keresztény valóban szánalmas tudással rendelkezik a hitéről. Ha én keresztényként Jézus Krisztust akarom az emberek felé közvetíteni, akkor kötelességem – amennyire Istenről egy ember képet alkothat – ismereteket szerezni róla, leginkább a Szentírás olvasása által. (…)
– Hogyan próbálnak nyitni a fiatalok felé?
– A nagy missziós terület itt elsősorban a család. A generációknak szót kell érteni, ami nem egyenlő azzal, hogy a szülők „megmondják a tutit”. Hagyni kell a fiatalokat gondolkodni, választani, dönteni. Ne az én hitemet kövessék, mert az nem fogja megtartani őket az életben, hanem legyen saját hitük. Nehéz elérni a fiatalokat, és nem lehet a keresztény kódokkal frontálisan letámadni őket. Barátság kell, odafigyelés, és beszélgetni kell velük nagy türelemmel, ahogyan annak idején Szent Domonkos tette a katarokkal. Ez nagy és időigényes munka. Az biztos, hogy exponenciálisan nem fog nőni a közösségeink létszáma, bár Tokodi László atya 800 új domonkos hivatásról álmodik az évforduló kapcsán. Megmaradva a valóságban, nyolc szerzetes novícius azért jó lenne.
A fiatalok megszólításához szemléletváltás, új formanyelv kell. Éppen ez a legnagyobb gond az idős testvéreknél, akik rengeteg primér tapasztalattal rendelkeznek a rendről, amit továbbadhatnának, de technikailag nem naprakészek, nem tudják kezelni az okostelefont vagy a számítógépet. Pedig nagy szükségünk van rájuk, mert ahogy és amennyit ők tudnak imádkozni, úgy és annyit nekünk még nincs időnk.
A teljes interjú ITT olvasható.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Szent László Domonkos Plébánia/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
