Szent Angéla és Szent István a Müpában – Közös jubileumi koncerten csendült fel a Carmina Burana

Szent Angéla és Szent István a Müpában – Közös jubileumi koncerten csendült fel a Carmina Burana

Grandiózus előadást láthattunk február 25-én a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Ünnepre hangolva címmel. A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium kórusai és a Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar kettős jubileumi jótékonysági koncertjén mintegy négyszázan adták elő Carl Orff nagyszabású művét, a Carmina Buranát.

A példátlan összefogásról tanúskodó teltházas ünnepi előadás fővédnöke Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész volt.

Wolfgang Amadeus Mozart Szöktetés a szerájból című operájának nyitányát és Carl Orff Carmina Burana című zeneművét Juhász Bence, a Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere vezényelte. Ez utóbbi, monumentális hangszerelésű műben szólót énekelt Kapi Zsuzsanna szoprán, Szerekován János tenor és Balázs Norbert bariton énekes. A szólisták is felajánlották szereplésük bevételét a koncert jótékonysági céljára, mégpedig arra, hogy a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium méltó hangversenyzongorát tudjon venni az új aulájába. Kapi Zsuzsanna és Szerekován János betegség miatt lépett az utolsó pillanatban Kolonits Klára és Horváth István operaénekesek helyére.

A Camina Burana három nagy része előtt a Corvus Albus (Fehér holló) öttagú együttes korhű öltözetben és hangszereken szólaltatott meg a mű szövegének alapjául szolgáló középkori dalokat.

A Budai Ferences Énekes Iskola és a Szent Angéla Öregdiák Kórus tizenöt éves, a Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar pedig harmincéves fennállását ünnepelte a Művészetek Palotájában rendezett közös koncerttel.

A Budai Ferences Énekes Iskolát 2009 szeptemberében indították útjára Semjénné Menus Gabriella és Várföldi László karnagyok a Szent Angéla Ferences Általános Iskolában. Szintén ekkorra tehető az iskola már végzett diákjaiból és tanáraiból álló, a Szentföldön is többször koncertező Szent Angéla Öregdiák Kórus megalakulása.

A zuglói szimfonikus zenekar elődjét 1954-ben szervezte meg Záborszky József ének- és zenetanár. E mostani zenekar 1995-ben, a negyvenéves jubileumi ünnepség után szerveződött Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar néven, benne különböző hivatású amatőr zenészek is játszanak. Az ünnepi közös koncerten a hegedűsok sorában olyan idős előadó is szerepelt, aki már a Záborszky alapította zenekarnak is a tagja volt a kezdetektől, hetven éve.

Nem először működik együtt a Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar és a Szent Angéla-kórus: a ferences iskola új aulájában 2023 decemberében, Kodály Zoltán születésnapján és a mű keletkezésének centenáriumán adták elő a Psalmus Hungaricust Molnár András operaénekes közreműködésével.

A mostani ünnepi hangverseny hatalmas, háromszáz fős kórusát a Szent Angéla Iskola különböző kórusai: az énekes iskolai kórusok, a gimnáziumi és az öregdiák kórus, a szülők és tanárok kórusa, valamint Juhász Bencének, az est karmesterének növendékeiből álló Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kórusa adta. A ferences iskola kórusainak vezetői Semjénné Menus Gabriella, Sirákné Kemény Kinga és Schnell Máté, a kecskeméti intézet kórusáé Fűri Anna karnagy.

Hírdetés

Makovecz Pál, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója ünnepi köszöntőjében elsőként a zenekar megalapításának jelentőségéről beszélt. „A családi ezüst egy régi és közkedvelt metafora. Valójában arra szoktuk használni, ami egy család lelke, legfontosabb értéke, amihez utoljára nyúlunk. Hiszen ha valaki a családi ezüstöt eladja, mintha a lelkét adta volna el. Mi, istvánosok, családnak tekintjük magunkat. Családalapítónk, Záborszky József hetven évvel ezelőtt, amikor I. István Gimnáziumnak kellett hívni az intézményt, teljesen valószínűtlen időpontban zenekart alapított. A magyar történelem legsötétebb időszakában a kommunizmus nemcsak a fizikai létünkre, hanem a lélekre is igényt tartott.

Ki gondolta volna, hogy hetven év után a Szent István az ország egyik legsikeresebb iskolája lesz több mint 1500 gyerekkel, kétszáz tanárral? – tette hozzá az igazgató. – Megtiszteltetés ebben részt venni. Tudom, hogy ez a hetven év a ferences rend 800 éves történelmi távlatához képest csekélységnek tűnik, de nekünk ez a minden.

A Szent István Jubileumi Szimfonikus Zenekar elődje negyvenéves évfordulóján azért alakult meg, mert Záborszky József úgy gondolta, ez a család nem tud ünnepelni azok nélkül, akikkel az utat elkezdte, a családi asztalnál helye van azoknak is, akikkel korábban együtt dolgozott – magyarázta Makovecz Pál. – Az azóta működő zenekar éppoly szerves része a családi ezüstnek, mint a vonós gyerekekből álló Tücsökzenekar vagy a húsz zenekarból álló paletta másik végén elhelyezkedő Szent István Filharmonikusok – zárta beszédét az igazgató, majd köszöntötte a jubiláló kórusokat.

Berhidai Piusz OFM ferences tartományfőnök örömmel és büszkeséggel üdvözölte a nagyszerű koncert előadóit, köztük az Énekes Iskola kórusait, melyek a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában a Szent Angéla Iskola keretein belül működnek. Köszönetet mondott a tanároknak, intézményvezetőknek, művészeknek, diákoknak és szüleiknek, öregdiákoknak, jótevőknek, pártfogóknak, akiknek a segítségével megerősödött az énekes iskolai képzés, melyben a gregorián, a magyar népzenei hagyomány, a magyar és európai egyetemes műzenei örökség egyaránt megtalálható. Külön öröm a gyerekek rendszeres liturgikus zenei szolgálata, amelyet egyházi ünnepeken végeznek – fogalmazott a ferences elöljáró.

Assisi Szent Ferenc kései társaként ezután arról beszélt, hogy a Carmina Burana szövegeit adó vágáns versek a rendalapító korában születtek, a megénekelt szövegek világa egybeesik a 800 éves Naphimnuszéval. „Ebben az időszakban az ember nem úgy tekintett a világra, mint ami a bűnössége miatt megvetésre méltó, hanem egyre inkább úgy, mint ami a Teremtő ajándéka, Fia megtestesülésének a helye, és amiben szabad örülnie. Általánossá vált az a belső indíttatás, hogy

– fogalmazott Berhidai Piusz, majd hozzátette: a ma este felhangzó monumentális alkotásban mindkettő megtalálható, ami realitásérzékről tanúskodik. A kereszténység a 11-13. században már van olyan erős, hogy magára is játékos kritikával, öniróniával tekintsen. Kívánom, hogy a ma esti koncert élménye mindnyájukban ébresszen tiszta örömöt, erősítse a Teremtő iránti bizalmat – zárta beszédét.

Az O, Fortuna kezdetű, monumentális tétel, mely keretezi a háromrészes művet, hatalmas erővel csendült fel. Az első rész Tavasszal, falusi képek, a második A kocsmában, a harmadik Szerelmi játékok címet kapta. Hallhattuk a másodikos és nagyobb általános kisiskolások angyali hangját, a gimnazisták kórusának érettebb, de még fiatalos megszólalását, a felnőttek karának sokszínű, profi előadását. A kiváló szólisták tökéletesen közvetítették a csipkelődés, méltatlankodás, vágyakozás, öröm, gúnyolódás és kín frázisait. Az összkar és a nagyzenekar felzúgása katartikus erejű volt.

A 25 tétel alatt kivetítették a Szent Angéla-iskola rajztagozatosai és rajztanárai által készített alkotásokat is, összeművészeti előadássá emelve a magas színvonalú, nézőknek és előadóknak egyaránt örökre emlékezetes, hatalmas ívű koncertet, melyet a közönség hosszan elnyúló vastapssal jutalmazott.

Fotó: Botár Gergely

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »