Szent Adalbertről elnevezett kitüntetést vehetett át Majnek Antal püspök a KÉSZ őszi küldöttgyűlésén

Szent Adalbertről elnevezett kitüntetést vehetett át Majnek Antal püspök a KÉSZ őszi küldöttgyűlésén

Budapesten tartotta küldöttgyűlését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) november 12-én, ahol a helyi csoportok vezetői és a határon túli partnerszervezetek képviselői találkoztak egymással. Az eseményen átadták a civil evangelizációs egyesület Szent Adalbertről elnevezett, illetve a Csanád Béla nevét viselő elismeréseit is.

A Párbeszéd Házában megtartott őszi küldöttgyűlés kiemelkedő programja volt a KÉSZ által alapított díjak átadása. Az idei esztendőben a Szent Adalbert-díjat Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök vehette át a szervezet kárpátaljai kapcsolatainak segítésében és fejlesztésében, valamint az ott élők hitének és magyarságtudatának megőrzésében végzett több évtizedes, lelkiismeretes és odaadó tevékenysége elismeréseként.

A püspök az általa a Jézus Szíve jezsuita templomban celebrált szentmisén a megtérés, a szüntelen imádság és a böjtölés fontosságát hangsúlyozta. „Imádkozzatok a háború miatt szenvedő testi és lelki sebesültekért” – kérte az egybegyűlteket. Rámutatott arra, hogy a Szentírás olvasásakor egyértelmű választ kaphatunk arra, hogy vajon mit szólhat az Isten a világban történő eseményekhez: „az Isten számára kedves, ha visszatérünk hozzá, és a fegyverek helyett őbenne bízunk. Az egyetlen fontos kérdés, hogy az emberek mikor fognak végre bízni Istenben” – fogalmazott Majnek Antal a szentbeszédében.

Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke felszólalásában elmondta: „lelkileg megterhelő, nehéz időket élünk. Több oldalról is kapjuk a rossz ingereket. Veszélybe került az egészségünk, háború zajlik a szomszédunkban, melynek érezzük egzisztenciális következményeit. Mindezek miatt sokakban van félelem, bizonytalanság. Tíz évvel ezelőtt sem volt minden tökéletes, de nem voltak ilyen félelmeink. Ilyen időben különösen is szükség van arra, hogy egymásra támaszkodva Krisztusba vetett hitünket erősítsük, és a hitünkből fakadó erővel tudjunk segíteni másoknak.”

Az elnök a találkozón összefoglalta az elmúlt fél év legfontosabb eseményeit. A KÉSZ evangelizációs küldetésének tekinti a keresztény értékek és hagyományok megőrzését, ezért készített „A mi pünkösdünk” címmel egy kilenc részből álló videósorozatot, amely igyekezett közel hozni az emberekhez pünkösd üzenetét. A júniusban zárult családév kapcsán házaspárok tettek tanúságtételt hitükről videóinterjúkban.

Emlékezetes esemény volt a KÉSZ nyári erdélyi zarándoklata, ahol átadásra került a gyulafehérvári érsekség számára a marosillyei templom felújítására összegyűjtött adomány. Szintén emlékezetes maradt a Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó országos zarándoklat Székesfehérváron, az Aranybulla 800. évfordulóján, ahová a Kárpát-medence minden részéről érkeztek a résztvevők.

Hírdetés

Beszámolt a sikeres adománygyűjtési akcióról, a SegítőKÉSZ-ről, melynek célja a kárpátaljai egyházi és civil szervezetek támogatása, akik a helyi rászorulók és háborús menekültek ellátásában vesznek részt. Jelentős mérföldkőnek tartotta a Parlament Felsőházi termében megrendezett, teremtésvédelemmel foglalkozó kongresszust, amely rávilágított teremtett világunk sérülékenységére, az élet védelmének fontosságára és a keresztény ember felelősségére.

Makláry Ákos beszélt a KÉSZ előtt álló feladatokról és tervekről is. A hitéleti programok, imamozgalmak, zarándoklatok mellett kiemelte a november közepén elindult országjáró fórumsorozatot, ahol közéleti kérdések kerülnek középpontba keresztény szemmel.

A délután folyamán Tóth Ernő elnökségi tag vezetésével a küldöttek egy mentálhigiénés foglalkozáson vettek részt, melynek a félelem volt a témája. Többféle megvilágításban ismerhették meg a félelem típusait, intenzitását, kezelési lehetőségeit. Foglalkoztak azzal is, hogy a félelem mikor hasznos és mikor veszélyes. A foglalkozás során megerősítést nyert, hogy hitünk és kultúránk számos kapaszkodót nyújt a nehéz időkben való boldogulásra, a félelmek leküzdésére.

A nap végén ünnepi vacsora keretében került átadásra a Csanád Béla-díj, amelyet idén rendhagyó módon ketten is átvehettek munkájuk elismeréseként: Fejéregyházi Sándor, a budaörsi és Csillag Gusztáv, a kaposvári csoport leköszönt elnöke.

Szerző: Sári Judit

Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »