Szennyes ruhák és egy fűtetlen turnébusz vezetett a „zene halálához”

Szennyes ruhák és egy fűtetlen turnébusz vezetett a „zene halálához”

„Remélem, lezuhan a repülőtök”  – ugratta Waylon Jennings basszusgitáros Buddy Hollyt néhány órával azelőtt, hogy a rock and roll-történelem egyik legnagyobb ikonja 1959. február 3-án repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A tragédia dátuma Don McLean 1971-es, American Pie című slágere óta úgy ismert, mint „a nap, amikor meghalt a zene”.

Bár Buddy Hollyt mindössze másfél évvel a katasztrófa előtt ismerhette meg a szélesebb közönség a Crickets zenekar frontembereként, ez a néhány hónap elegendő volt a 20-as évei elején járó fiatalembernek, hogy a rock and roll történetének legnagyobb hatású úttörői között tartsák számon.

Zenéje John Lennontól és Paul McCartneytól kezdve Bob Dylanen át Keith Richardsig számos előadóra volt nagy hatással.

A pályafutását 1958-tól szólóban folytató Holly több zenésztársával együtt 1959. január 23-án háromhetes turnéra indult. Alig kezdődött meg azonban a koncertsorozat, a turnébuszban elromlott a fűtés. A Holly kísérőzenekarában doboló Carl Bunch lábai annyira szétfagytak, hogy kórházba kellett szállítani.

Hírdetés

A turnét folytató csapat február 2-án este az előzetes tervben nem szereplő Clear Lake-ben adott koncertet. Mivel a másnapi helyszín, a minnesotai Moorhead 300 mérföldre feküdt a kisvárostól, Holly viszont időben oda akart érni, hogy leadhassa szennyes ruháit egy mosodában, ráadásul a fűtetlen busz sem volt ínyére, bérelt egy magánrepülőt.

Az ifjú tehetség a gépen eredetileg háttérzenekarával utazott volna, ám az önálló fellépőként turnézó Big Bopper influenzára hivatkozva elfoglalta Waylon Jennings helyét. A gitáros Tommy Allsup élete pedig egy pénzfeldobáson múlt: Ritchie Valens, a La Bamba 17 éves szerzője utazott helyette a repülőn.

A gép február 3-án éjjel egy órakor szállt fel a 21 éves Roger Peterson vezetésével. A tapasztalatlan pilóta nem tájékozódott megfelelően az időjárási körülményekről, és öt perccel a felszállás után elvesztette uralmát a gép felett. Három utasával együtt szörnyethalt.

A balesetet követően Buddy Holly újabb lemezei, válogatásai jelentek meg. Dalainak kiadási jogát 1975-ben Sir Paul McCartney szerezte meg, így az ő egyébként sem sovány zsebe duzzad néhány centtel, valahányszor felcsendül Buddy Holly egy dala.

Holly – akit halála után az a megtiszteltetés ért, hogy a rocksztárok közül elsőként jelent meg egész karrierjét átfogó lemezgyűjteménye – 1986-ban az első körben került be a Rock Halhatatlanjai közé, életéről pedig film is készült.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »