A Magyar Református Szeretetszolgálat nagyon sokat tesz a hajléktalan emberekért. Van melegedő, éjjeli menedékhely, utcai gondozó szolgálat, teajárat.
A Magyar Református Szeretetszolgálat által üzemeltetett XVIII. kerületi Tiszta Forrás Hajléktalanszállóban a melegedő reggel 8-tól este 6-ig van nyitva, de emellett éjjeli menedék is van itt – mondta az InfoRádióban Sipos Zoltán intézményvezető. Éjszakára 41 főnek tudnak szállást nyújtani, és van két fő utcai gondozó szolgálat, akik a kerületben keresik fel az utcán élő hajléktalanokat. Reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig az év minden napján nyitva vannak és várják a rászoruló embereket. Nagyobb forgalom reggelinél van, illetve délután és estefelé, amikor a munkából visszaérkeznek az éjjeli menedékhelyre. Elmondása szerint nagyjából ugyanazt a szolgáltatást nyújtják télen-nyáron, de nagyobb jobban fókuszálnak a nagy hidegek idején a fűtetlen helyen lévő emberekre. Akár naponta, két naponta meglátogatják őket
Mint az intézmény vezetője a jelenlegi helyzetről elmondta,
a 120 fős melegedőben naponta 130 ember fordul meg hétköznap, hétvégén pedig 90-100 ember. A 41 éjjeli menedékes helyen most 36 fő van, a melegedőben éjjelre 12 krízishelyet nyitnak meg.
Ezen felül is befogadják az érkezőket, akár szivacson, széken tudnak megpihenni a vörös kód idején. Ha a kapacitásuknál többen jönnek, akkor a társintézményekkel máshol találnak nekik helyet.
Együttműködnek a Menhely dipécserszolgálattal. Őket a +36 1 338 41 86-os telefonszámon lehet elérni, munkatársaik Pest vármegyében látnak el szolgálatot.
Vasas Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kommunikációs munkatársa arról beszélt, hogy a teajárat a szeretetszolgálat Felebarát programjának az egyik komponense. Heti kétszer mennek segíteni a hajléktalanoknak. A Tiszta Forrás hajléktalanszállón készül el a forró tea és a szendvicsek, itt készítik össze a zöldségeket, gyümölcsöket. A pestszentlőrinci és a pestszentimrei vasúti megállóba járnak, ott már várják a szolgálat munkatársait.
Akiket a teajárat elér, azok nem mennek be a hajléktalanszállóra. Ennek magyarázatára Vasas Réka elmondta: ősi ösztön az otthonteremtés, és lehetőségeikhez mérten ezek az emberek esetleg csak erdős, néptelen területen tudják ezt kialakítani. És
hiába van lehetőségük szállóra menni, nem szeretnének bemenni, mert a saját helyük jelenti számukra az otthont.
A Magyar Református Szeretetszolgálat kifejezetten a téli időjárásnak megfelelő meleg ruhák adományozását is várja, ezeket aztán szétosztják a rászorulók között. Kabátot, sálat, sapkát, meleg pulóvert, kesztyűket lehet felajánlani a tamogatas.jobbadni.hu oldalon.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


