Szenczi Molnár Albert hagyatékát meg kell ismertetni az utókorral

Szenczi Molnár Albert hagyatékát meg kell ismertetni az utókorral

Immár 55. alkalommal szervezi meg a Szenczi Molnár Albert Napokat a Csemadok Szenci Területi Választmánya. A Csemadok országos rendezvénye szeptemberben tanulmányúttal indult, a tagok Kolozsváron a Házsongárdi temetőben meglátogatták Szenczi Molnár Albert végső nyughelyét, ahova egy zacskónyi földet vittek Szencről a sírjára. A megnyitó után színes programokkal várták a járás magyarjait a szervezők.

Az október 4-ei megnyitóról tudósítottunk, a koszorúzási ünnepség és a kiállításmegnyitó adta az alapot a méltó ünnepségsorozathoz.

Szenczi Molnár Albert jókai emléktáblája (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Október 5-én konferenciával emlékeztek meg Szenc ismert szülöttéről. A Szenczi Molnár Albert Alapiskolában a Szenci Városi Múzeummal közösen megszervezett előadások a tudós munkásságát és a kort hozták közelebb hozzánk. Strešňák Gábor múzeumigazgató megnyitója után Molnár Árpád szepsi lelkész mondott bevezetőt, kiemelve, hogy a reformátusok már gyermekkorukban találkoznak Szenczi Molnárral, így volt ezzel ő is, hiszen a zsoltárait énekelték.

Örömét fejezte ki, hogy konferenciával emlékeznek meg a zsoltárfordítóról.

Böröndi Lajos író, tanár szerint az a fontos, hogy Szenczi Molnár Albert munkásságát minél szélesebb körben bemutassuk, s bár nehéz, de nem lehetetlen feladat ez. Böröndi Lajos kiemelte a magyar nyelvű biblia jelentőségét is, amelyet Szenczi Molnár Albert javított.

Élet zsoltárhangra (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

P. Vásárhelyi Judit könyvtáros előadásában Szenczi Molnár Albert latin nyelvű verseire, írásaira hívta fel a figyelmet. A kutatómunkát folytatni kell, mivel lehetnek még a könyvtárakban és levéltárakban kéziratok.

Radoslav Ragač levéltáros előadásában arról szólt, hogy a ma katolikus városként ismert Nagyszombatban több református is tevékenykedett, akik Szenczi Molnár Albertet és kortársait is támogatták a továbbtanulásban.

Ősz Sándor Előd a tudós hagyatékáról beszélt, elmondta azt is, hogy fennmaradt a babérkoszorúja, amelyet akkor kapott, mikor a bölcselet baccalaureusává avatták. Ősz Sándor Előd is kiemelte, reményei szerint a hagyaték további darabjai is előkerülnek. Fontos, hogy ilyen konferenciákkal is közelebb hozzuk Szenczi Molnár Albert munkásságát, hiszen példaképül szolgálhat a mai korosztályoknak is.

Október 6-án a program Hegysúron folytatódott, ahol Derzsi György zenés összeállításával megemlékeztünk az aradi vértanúkról is. Hegysúr tíz évvel ezelőtt csatlakozott a Szenczi Molnár Albert Napok eseménysorozatához.

Hírdetés

Október 8-án Jókán a református templomban emlékeztünk meg a tudósról. A templom falán egy tábla hirdeti emlékét. Az Élet zsoltárhangra című zenés irodalmi összeállításban Matusek Attila színész idézte fel Szenczi Molnár Albert naplójának részleteit, Pastorek Ferdinánd hegedűn és Süll Kinga zongorán adták elő a zsoltárokat, amelyet a közönség együtt olvasott fel.

A Paradigma megzenésített verseket adott elő (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Október 12-én Boldogfán a hősi halottak emlékművénél emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. Litkei András, a Csemadok Boldogfai Alapszervezetének elnöke szavalattal emlékezett, majd Sándor Zoltán történelem szakos tanár mondott beszédet, felidézve az 1848-49-es eseményeket. Utána a Paradigma zenekar megzenésített verseket adott elő, illetve néhány saját dalukat is, amelyekkel a kor kihívásaira is reagálnak.

Október 13-án Dunasápújfalun Párhuzamok címmel Száraz Pál íróval beszélgetett Neszméri Tünde, a Csemadok Dunasápújfalusi Alapszervezetének elnöke.

A jó hangulatú beszélgetésen Szenczi Molnár Albertről is szó esett, hiszen a tudós családja Sápon élt, ahol vízimalmuk volt.

Az író-olvasó találkozón Simek Viktor néhány festményét is kiállították, hiszen Száraz Pál gyermekeknek szóló könyveit Simek Viktor illusztrálta.

Száraz Pál író (Fotó: Kaszás Kornél)

Október 15-én a Napok keretén belül adta át a Rákóczi Szövetség és a Szenc és Vidéke Társulás a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait, mivel az idei tanévben viszonylag sok elsős van a féli és a szenci magyar alapiskolában is, mindkét helyszínen volt ünnepség, a hegysúri, azaz a járás harmadik magyar tanítási nyelvű iskolájának elsős tanulója Szencen kapta meg az ajándékot. Mindkét helyszínen kedves műsort mutattak be az elsősök.

Október 19-én a Csemadok területi választmánya megtartotta a szervezet megalakulásának hetvenötödik évfordulója alkalmából az emlékünnepséget, amelyen a járás tehetségei léptek fel, és átadták a kitüntetéseket is.

Október 26-án Rétén a református templomban Derzsi György Áldott légy, ki mindent lát címmel tartott műsort. Derzsi György az énekek között a musicalek, rockoperák történetéről is szólt, valamint a saját darabjairól is, hiszen szerencsére egyre több zenét ír.

Derzsi György (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A Szenczi Molnár Albert Napok november 5-én a Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskolában folytatódik, a hivatalos zárórendezvény november 9-én lesz, ökumenikus istentisztelettel a katolikus templomban és koszorúzási ünnepséggel a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában. November 3-án a városi múzeumban pedig kiállítás nyílik Szenczi Molnár Albertről.

Az első Szenczi Molnár Albert Napokat 1966-ban szervezték meg, az ezerkilencszázhetvenes években néhány évfolyam a hatalom rosszallása miatt kimaradt, de szerencsére a Csemadok-tagok nem adták fel, és 1977-től minden évben sikerült megszervezni. Bízunk benne, hogy még évtizedek múlva is lesz kinek emlékeznie Szencen, Molnár Albert szülővárosában.

NT/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »