Szemtanúk jelentkezését várjuk egy 2012-es rendőri túlkapás ügyében

Szemtanúk jelentkezését várjuk egy 2012-es rendőri túlkapás ügyében

A képen látható személy 2012. július 7-én, a budapesti Kossuth téren fotózta az azonosító nélküli, provokatív módon a sorfalból kiszólogató rendőröket, mikor minden konkrét előzmény nélkül behúzták, majd a földre teperték. A földön fekve a gerincére térdeltek, a kézfejére tapostak, majd bilincsbe verték. Fényképezőgépét elvették, arról az összes felvételt letörölték, beleértve a magánjellegűeket is. Útban a rendőrségi rabszállító felé folyamatosan feszegették a karját, majd a hátrabilincselt kézzel leültetett személyt az egyik rendőr (Szabó Máté) többször megütötte. Mindezeknek körülbelül félszázan szemtanúi voltak.

A hazai jogbiztonság ékes megnyilvánulása, hogy a bántalmazásban résztvevő rendőrök (Keresztúri László, Csizma Attila, Szemán Gergő és az említett Szabó Máté) ellen hiába tett feljelentést, gyanúsítotti kihallgatásukra a mai napig nem került sor, de tanúként sem kellett a történteket feleleveníteniük.

Hírdetés

A hazafiakkal enyhén szólva sem elfogult Független Rendészeti Panasztestület 2013. februárjában megállapította, alapjogokat súlyosan sértő intézkedésre került sor (ide kattintva elolvasható az állásfoglalás). Az ügyészség azonban csak a történtek után egy évvel kerített sort a meghallgatására, mely során rögtön át is adtak számára egy gyanúsítotti idézést, így 2013 szeptemberében közölték vele: hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Egyelőre a rendőrök hazugsága áll szemben az őket fotózó, végig békés, még a verbális erőszaknak a nyomát sem mutató olvasónkkal szemben, aki hiába indítványozta több szemtanú meghallgatását, azokra eddig nem került sor.

A vádemelés garantált elkerülése érdekében (a hazai bírói gyakorlat vádközpontú, így ha vádat emelnek, akkor valószínűleg el is ítélik) minél több a helyszínen jelen volt, hiteles szemtanú jelentkezését várjuk a kurtje.hun@gmail.com címen.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »