Szeméremsértő módon viselkedett egy mocskos idegen betolakodó a buszon

Felháborodást keltett Svédországban az a videó, amit az egyik ismert lap hozott nyilvánosságra. A felvételen az látszik, hogy megbotránkoztató, szeméremsértő módon viselkedik egy bevándorló az egyik malmöi buszon. A svéd média nagy része általában nem, vagy csak nagyon ritkán foglalkozik ilyen, a bevándorlókat negatív színben feltüntető témával. Éppen ehhez hasonló esetekre panaszkodtak az M1-nek is többen, akik a svédországi problémákról nyilatkoztak.

A szeméremsértő felvételeket egy svédországi autóbusz biztonsági kamerája rögzítette. Az Aftonbladet portál által közreadott képeken jól látszik, ahogyan egy migráns férfi leül egy szőke hajú svéd nő mellé, majd néhány másodperc múlva szeméremsértő módon kezd el viselkedni. A svéd városok migránsok lakta részein mindennaposak a szexuális molesztálások. Erről beszélt több ott élő vagy már hazaköltözött magyar is az M1 csatornának.

Ezt erősítik meg a svéd bűnügyi statisztikai hivatal sokkoló adatai is, melyek szerint 2017-ben 7230 nemi erőszak történt Svédországban, ami 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A BRA jelentése alapján így kimutatható, hogy nyolc svéd nőből egyet megerőszakolnak az élete során.

Hírdetés

Folyamatosan romlik a közbiztonság

A folyamatosan romló közbiztonságról és a nogo zónákról beszélt Tiglezán József a Karc FM-en. Az erdélyi férfi harminc éve él Svédországban és azt mondta a város ezen részeire még rendőrök, mentők és a tűzoltók sem szívesen mennek be. Erről számolt be Szirányi László is a Híradónak. A férfi a 70-es években köldözött Göteborgba. Azt mondja, ma már mindenki tudja, hogy vannak olyan városrészek, amiket érdemes elkerülni.

Habár Svédországban rendszeresek a bűncselekmények és az attrocitások, a tettesekről azonban általában semmi nem jelenik meg a helyi médiában. Svéd portálok kedden egy felmérést közöltek a 2016-2017-között csoportosan elkövetett erőszakért elítélt férfiakról. Ebben az áll, hogy ilyen ügyben már 43 esetben született bírósági ítélet, de a tetteseket a legtöbb helyen csupán külföldi hátterűeknek nevezik.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »