Személyeskedésbe fordult a vita a Fővárosi Közgyűlésben, amelynek fő témája a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj-projekt néven ismertté vált terület elővásárlási joga volt.
A közelmúltban derült ki, hogy a főváros egyik cégének elővásárlási joga van a rákosrendezői vasúti terület egy részére, amelynek hasznosításáról már tavaly megállapodott a magyar kormány és az Egyesült Arab Emirátusok. A Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie arról, hogy kíván-e élni ezzel a jogával.
„A Tisza megszavazza azt az előterjesztést, hogy éljen a főváros cége az elővásárlási jogával. Minden jogász egyetért abban, és szerencsére a nemzeti vagyonkezelő is, hogy elővásárlási joga van a fővárosnak és a főváros cégének. Ezt meg fogjuk szavazni” – fogalmazott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közgyűlés előtt, jelezve: név szerinti szavazást fog kérni a frakciója.
A Fővárosi Közgyűlésen Karácsony Gergely is ismertette álláspontját. „Teljesen abszurd, hogy egy olyan kormányzat, amely legalábbis retorikában a nemzeti szuverenitással kel és fekszik, köt egy olyan államközi szerződést, amiben egy másik állam uralkodójára bízza azt, hogy melyik beruházó valósíthat meg egy beruházást Magyarország egyik legfontosabb fejlesztési területén. Nincs olyan eleme ennek a kormányzat által dédelgetett projektnek, amely ne lenne teljes mértékben ellentétes azzal, aminek a városnak az érdeke” – mondta a főpolgármester.
Az ülésen Rózsa András, a fejlesztési területen fekvő Zugló polgármestere is felszólalhatott: „Azt kell mondjam, hogy ez a disznóság vélelmezhetőleg a magyar történelem legnagyobb ingatlanmutyija. Abszolút példátlan. Mindeközben a kormány egy szót sem szólt a zuglóiakhoz, a fővárosiakhoz sem” – vélekedett.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője ugyanakkor védelmébe vette a projektet: „Most úgy beszélünk egy ekkora projektről, hogy a főváros az elmúlt több mint 5 évben zsebkendőnyi méretű, a rákosrendezői területhez képest területet nem bírt egyáltalán megcsinálni. Semmit nem lehet anélkül csinálni, hogy azt a területet ne kellene rendbe rakni. Szerintem jobb, ha az nem közpénzből van kifizetve, hanem valamilyen beruházó fizeti ki. Tudjuk róla, hogy ez nyilván GDP-termelőképességet jelentene, több ezer új magyar munkahelyet jelentene, illetve a kisföldalatti meghosszabbítását, a rákosrendezői vasútállomás felújítását, a reptéri vasútnak végre a kiépítését és lakásépítéseket jelentene” – sorolta
Ezután személyeskedő vita alakult ki Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője között, miután utóbbi egy korábbi felszólalsában a mini-Dubaj-projekt keretében tervezett felhőkarcolót „fallikus” jelzővel illette.
„Az nagyon érdekes, amikor az a Vitézy Dávid beszél egyébként itt mindenféléről, akinek egy ingatlanfejlesztő cég támogatta a kampányát. Nem gondoltam, hogy a fallikus szót is fogom hallani a közgyűlésben. Valamiért itt van egy ilyen rákattanás erre a kifejezésre, és Lázár Jánosra. Két ilyen becsípődést látok Vitézy Dávid esetében” – fogalmazott a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
„Egyrészt nekem nem jutott eszembe a fallikus szóról Lázár János, csak önnek. Másrészt nem ingatlanfejlesztők támogatták a kampányomat, hanem ön, és ezt köszönöm szépen” – reagált a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
A vita harmadik órájában a Tisza Párt frakciója kivonult az ülésteremből, ám jelezték, hogy a szavazásra visszatérnek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


