Ha a PC Wars legújabb része, a személyes névmás hadművelet egy Xbox játék volna, bizonyára remekül szórakoznánk vele,
a valóságban azonban cseppet sem vicces egy csapat felajzott, önmagával, a világhoz való viszonyával és identitásával nem tisztában lévő egyetemista, aki tanárokkal, rajtuk keresztül pedig egy egész társadalommal üvöltözik azért, hogy evolúciós hiányosságait
(reprodukciós, túlélési, beilleszkedési képességek.) kompenzálni tudja.
A névmás-forradalom különösen akkor válik bosszantóvá, amikor az őrület már olyan méreteket ölt, hogy egy teljes nyelvet szeretne úgy alakítani, hogy az neki kedvezzen, tekintet nélkül arra, hogy az általa hitványnak tartott emberiség 99 százaléka mit akar. A 444.hu a napokban elég mélyrehatóan foglalkozott a témával, de mivel ezt a maguk sajátos, érted aggódunk egyetemista elvtárs, nem ellened stílusban tették, ezért feltétlenül szükséges, hogy úgy is beszéljünk róla, ahogy kell.
Nézzük meg, hogy miről is szól a történet. Dr. Jordan B. Peterson a Torontói Egyetemen kijelentette, hogy nem tartja helyesnek azt, hogy mindenki megválaszthatja a saját személyes névmását, szerinte ugyanis ez egyrészt undorító, másrészt ellenkezik az angol nyelv szabályaival, amúgy meg az általa sokat tanulmányozott diktatúrák egyik előjele is lehet, amikor bizonyos körök bizonyos szavakat találnak ki arra, hogy átnevezzenek bizonyos jelenségeket, személyeket. A tanárt, mivel kiáll azért, amiben hisz (ez korunk egyik legnagyobb bűne), gyűlöletbeszéddel és transzfóbiával vádolják, és a saját egyetemén már 250-en írtak alá egy tiltakozást ellene. Na vajon kik.
A történet ismert, pont annyira, amennyire azok az igaznak bizonyuló legendák, hogy a nyugati szabad világ központjában tilos indiánnak öltözni halloweenkor, így a bizonyítgatásokba és hosszas ecsetelésbe felesleges belemenni, inkább beszéljünk arról, hogy milyen esetekben indokolt a különböző névelők használata – természetesen a teljesség igénye nélkül, a józan paraszti ésszel való felfoghatóság határain belül, hátha a libnyafik is elolvassák.
Az angol nyelv ugyebár abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy létezik benne hímnem, nőnem, illetve semleges nem (he, she, it), egyes szám harmadik személyben legalábbis. Ezt a hagyomány elve szerint bizonyos esetekben tárgyakra is használják: nőneműek például a hajók, néha az autók, a motorok, Rogán helikoptere, Dan Bilzerian jachtja…stb. Ez a férfi és a kedvelt tárgya közötti belsőséges viszonyt szimbolizálja évszázadok óta, a matrózoknál például a hajóba táplált reményeket, az életben és biztonságban tartó anyaságot, a melegséget és a reményt.
Bizonytalan safe space-es barátaink az angol nyelv e gyönyöreit akarják most szögesdróttal megfojtani azáltal, hogy saját személyes névmást találnak ki, egészen pontosan olyat, ami szerintük illik a személyiségükhöz. Nézzük meg ezeket kicsit közelebbről – nem nyelvészként, hanem józan parasztként, ahogy azt korábban megígértük.
Szóval az új szabály szerint létezik már “hir,” “xe”, “hen,” “per,”, ami a person (személy) szóból ered, “thon,”, ami az angol “that” és “one” szavak összevonása, de játszanak a Mr és Mrs szavakkal is, amiből a libnyaf szerint a semleges változat az “Mx.”. A Columbia, University of Michigan egyetemen egyébként ezeket már kötelező betartani.
Egyébként az angol nyelvben nem idegenek az alternatív személyes névmások, Shakespeare műveiben is nagy számban olvashatók, bár azok nem a szexuális identitásra, hanem elsősorban rangok jelölésére voltak használatosak. Ilyen például a gyerekekre, szolgákra, barátokra használt “Thou-Thee”, a “Ye”, amely régen magasabb rangúakra vonatkozott. Állítólag Shakespeare meleg volt (de még csak meleg), így hát mégse keverte össze a libnyafot a művészettel.
Vietnámban a libnyaf amerikai szokás szerint háborút fog veszíteni, nyelvükben az életkortól, szociális helyzettől függ, hogy hogyan szólítunk meg valakit, valójában ők az igazi személyes névmás nácik. A szabály a következő: Hím neműek közt a fiatalabbat: em, az egykorút: bán, a nálad idősebbeket, de még nem annyira időseket: ány, a már idősebbeket, de apukádnál fiatalabbat: csú, az idősebbet, aki a faterodnál öregebb: bák, akiket apukád is “csú“-nak szólít: am. A lányoknál eleje ugyanaz, de a faternál fiatalabbat: kó, az idősebbet, aki a faterodnál is idősebb: bák és akit még a faterod is “kó“-nak szólítana: bá, az idősebb lány pedig: chi.
Nagy valószínűséggel, ha ezt prezentálnánk az amerikai fiatalságnak, azonnal elmenne a kedvük attól, hogy bonyolítsák az angol nyelvtant.
Megnéztük az orosz nyelvet is, ott nem tapasztaltuk, hogy bárkinek is eszébe jutna megváltoztatni a fennálló szabályokat, pedig Putyin biztosan támogatna egy erre vonatkozó javaslatot. Hisz ismerjük. (Vicceltünk.) Egyébként vicces, hogy náluk a transzneműeket egy hímnemű főnévvel illetik: Трансвестит, vagy транссексуал. Ez ellen senki nem emelt még szót. Vajon miért?
Egyébként az ügyben megkérdeztünk oroszokat is azzal kapcsolatban, hogy ők a jelenleg létező он, она és оно, egyes szám harmadik személyű névmásokon felül mit tudnánk elképzelni a hímnősek és a nemnélküliek illetésére. Nem válaszoltak, csak nagyon hülyén néztek ránk, valószínűleg nem is értették a kérdést.
Van persze jó oldala is a személyes névmás újítgatásnak, hiszen így végre olyanok is szerezhetnek doktori címet, akik nem is jártak egyetemre.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
