Lengyel Tibor szobrászművész egy keresztút stációinak elkészítésére kapott megbízást a fényeslitkei Szentháromság-egyházközségtől ez év virágvasárnapján, március 24-én, és alig két hétre rá daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. A betegséggel terhelt alkotófolyamatról Kovács Ágnes, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye munkatársa kérdezte.
A keresztutat a fényeslitkei Szentháromság-templom kertjében állították fel, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldott meg október 13-án. Az ünnepélyes esemény előtt Bákonyi János plébános szentmisét mutatott be a templomban.
Az alábbiakban, szerkesztett formában, részleteket közlünk a művésszel készült interjúból.
„Az elkészült keresztútról nem tudok másként beszélni, ha nem a betegségemről, az akkori lelkiállapotomról szólok, a munka tulajdonképpen szorosan összekapcsolódott az én személyes keresztutammal. Amikor Bákonyi János atya felkért erre a munkára, rögtön azután megtudtam, hogy daganatos beteg vagyok. Ez teljesen más dimenzióba állított engem. Nem úgy álltam az alkotómunkához, mint általában, hanem egy belső úton indultam el. (…)
Különös ezt így mondani, de most már minden este megköszönöm neki, hogy beteg vagyok. Talán ez furcsán hangzik, és nem is várható el egy egészséges embertől, hogy ezt megértse, de nem látható rajtam a kétségbeesés jele, csak mosolygok. Korábban én sem értettem, ha hasonló tanúságtételt olvastam vagy hallottam, bár nem vontam azt kétségbe. De ezt megélni egészen mást jelent. (…)
A keresztút megáldását megelőző szentmisén Bákonyi János plébános arról beszélt, hogy Istennek terve van velünk. Amikor ezt hallottam, abban a pillanatban szinte tűpontosan láttam azt az irányt, ami előttem van. (…) Éppen előtte kértek fel a keresztút elkészítésre, és már elvállaltam, nem volt visszaút, de akkor még nem kezdtem hozzá. Így
(…) Csütörtöki napon diagnosztizálták a betegségemet, péntektől pedig volt egy tervünk a felségemmel a hétvégi pihenésre vonatkozóan. Ragaszkodtam hozzá, hogy ne mondjuk le az utazást; gondoltam, ott elkezdem készíteni a keresztút terveit. A barátaink is meglátogattak bennünket, és szombaton egy időre egyedül maradtam a munkámmal. Akkor, ott történt egy nagy változás a hozzáállásomban. A mai napig nem tudom elengedni azt az érzést, amit akkor az agyag fölött éreztem.
A keresztút első állomását terveztem. Az alkotáson Jézus arca – és vele szemben az erőszak, a halálra ítélés szimbólumai: ökölbe szorított kéz, lándzsa, dárda láthatóak. Már majdnem elkészültem, és azon gondolkodtam, hogyan formázzam meg Jézus szemét. Az volt a kérdés bennem, hogy: nézzen, vagy inkább hunyja le a szemét? És akkor eszembe jutott a stáció címe: „Jézust halálra ítélik”. A következő gondolatom pedig az volt, hogy engem csütörtökön ítéltek halálra, és innentől kezdve mintha már csak magammal foglalkoztam volna. De akkor már Jézus erejét éreztem, és az fogalmazódott meg bennem: Halálra ítélhettek, de nem fogtok tudni velem mit kezdeni! Jézus becsukta a szemét az első stáción, ezzel azt üzenve, hogy a gyilkosai, vádlói nem tudnak felérni az ő magasságáig. Én akkor, ott, abban a pillanatban nyugodtam meg. (…) Ma már túl vagyok a műtéten, az eredmények is jók lettek. Elkezdtem változni, de ez nemcsak életmódbeli változást jelentett, hanem lélekben is alakultam,
(…) él a keresztút, mert mindenki mást-mást is gondolhat annak ellenére, hogy nem egy szürreális képről, hanem egy kézzelfogható témáról van szó. Több stációnál Jézusnak csukva a szeme, de a tekintete is beszédes.
A IV. állomáson Jézus anyjával, Máriával találkozik. Mindkettő feje kissé lehajtva, így néznek föl egymásra, találkozik a tekintetük, együtt vannak a gyötrelemben, a szenvedésben.
Mária aggódva, féltve nézi a Fiát, és Jézus is aggódik anyjáért. Amikor ez a stáció készült, arra gondoltam, ha még élne édesanyám, én is így néznék rá, amikor elmondanám neki, hogy beteg vagyok. Kicsit félszegen, bizonytalanul, ám szeretettel.
Ez a párhuzam a negyedik állomásnál is jelen van. Amikor Cirenei Simon segít vinni a keresztet, Jézus szinte nem is látszik a képen, inkább csak a glória jelzi, hogy ott van, az egész teret Cirenei Simon arca tölti be. Itt éreztem azok törődését, akik mellettem voltak, vannak: a családom, az orvosok, az ápolók. A feleségem, a lányom támogatását tükrözi a kép, akik ebben a helyzetben mindent alárendeltek annak, hogy meggyógyuljak. Ők a cirenei simonok, akik levették a vállamról a terhet.
Mára már azt is megértettem, hogy
(…) az alkotás folyamata egy ima volt. Az elejétől a végiéig imádkoztam. Beszédesek a körülöttünk zajló történések, érzékenyebbé teszi az embert a szenvedés.
Van egy érdekessége a keresztútnak. A XI. stáció a keresztre feszítés állomása, amely alkotást a munkások rosszul helyeztek fel a kőre a templomkertben, annak ellenére, hogy mindent pontosan bejelöltem. A képet 180 fokban elforgatva helyezték fel a végső helyére, és csak úgy lehetett volna onnan leszedni, ha az oszlop és a kép is sérül, de új készítésére már nem volt idő.
Nagyon nehezen fogadtam ezt el, bosszantott. De akkor vettem észre a gondolataimban ennek az üzenetét, hogy végül is nem sikerült teljes egészében elkészítenem a „Jézust keresztre feszítik” stációt, és ezt úgy értelmeztem, hogy „nem sikerült” az én keresztre feszítésem. Azt gondolom, hogy
– Mik a további tervei, a félelemtől felszabadult energia mire inspirálja?
– Több éves álmom az Apokalipszis lovasainak a megragadása. Ez lesz a következő nagy munkám, bár nem megrendelésre készül. Már vannak erről tervek, ötletek. Formáztam lovakat, tartalmilag más megközelítésben, mint a fellelhető ábrázolások. Négy külön lovast készítek.
Az Apokalipszis négy lovasa a végítélet egyik előjeleként szerepel a bibliai Jelenések könyvében. A középkorban a kereszténység egyik fontos apokaliptikus motívuma volt.
Szerző: Kovács Ágnes
A stációról készült fotókat készítette: Csonka Andrea
Forrás és Fotó: Debreden-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
