Szélsőséges zsidók zaklatják a jeruzsálemi óváros kis keresztény közösségének tagjait

Az utóbbi hetekben egyre súlyosabb zaklatással és megfélemlítéssel szembesülnek a jeruzsálemi óváros kis keresztény közösségének tagjai zsidó radikálisok részéről – erről ők maguk számoltak be a Reutersnak a hírügynökség egyik hétfői tudósítása szerint.

A hónap elején egy keresztény templomban őrizetbe vettek egy zsidó radikálisként azonosított férfit, mert "feltehetőleg" megrongált egy Jézus-szobrot. A hiedelem szerint a templom azon a helyen áll, ahol Krisztus magára vette a keresztet, miután halálra ítélték és megkorbácsolták. Emiatt nevezik a templomot a Megkorbácsolás Templomának.

Korábban több más incidens is történt, egyebek között a Halál az örményekre! és a Halál a keresztényekre! feliratot festették héberül a Szent Jakab örmény kolostor falára január elején.

"Az elmúlt két hónapban, az új kormány beiktatása óta nagyon gyakorivá váltak az ehhez hasonló támadások" – mondta Miran Krikorian, akinek Jeruzsálem óvárosában van étterme. "Az a probléma, hogy úgy érezzük, semmit sem tudunk tenni ellenük" – fűzte hozzá.

Hírdetés

Az izraeli rendőrség közölte: gyakrabban járőröznek a jeruzsálemi keresztény negyedekben azóta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök jobboldali kormányának beiktatása óta az egyházak sűrűbben számolnak be szélsőséges zsidók támadásairól.

A jeruzsálemi római katolikus érsekség hivatala közölte, hogy legalább négy másik incidens történt a szoborrongáláson kívül. Ezek a vandalizmustól az erőszakos zaklatásig terjedtek.

A rendőrség közölte, hogy egy amerikai gyanúsítottat pszichiátriai vizsgálatra vittek, mielőtt valószínűleg kitoloncolják az országból a szoborrongálás miatt.

"Amikor a kormány nem reagál szigorúan, az egyrészt bátorítja ezeket az embereket, másrészt azt az érzést is kelti bennünk, hogy a hatalom is így akar bánni a keresztény kisebbségekkel" – mondta Aghan Gogchian atya, a jeruzsálemi örmény patriarchátus kancellárja.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »