Szélsőbaloldali hangulatkeltés a Hősök terén – Videó!

Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tartottak tüntetést péntek kora estétől civilek szervezésében Budapesten, a Hősök terén.

A tüntetést online tartalomgyártók szervezték, és felhívásuk szerint azért hirdettek demonstrációt, mert fontosnak tartják, hogy felemeljék a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
   
Gulyás Márton a „társadalmi kiállás” házigazdája a rendezvény kezdetén köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy kiállnak az áldozatokért és a gyermekvédelem szükséges reformja mellett.

Osváth Zsolt aki megemlítette, ő is intézetben nőtt fel, azt mondta: a rendszerszintű problémákra szeretné felhívni a figyelmet, „a problémákra, amelyeknek a kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa”. Az intézet soha nem fogja tudni pótolni a családot, de az államnak mindent meg kell tenni, hogy „legalább ne legyen húsba maró” a család hiánya – jelentette ki.

Hangsúlyozta: nem kormányt jött megdönteni és minisztereket lemondásra felszólítani. Ugyan nem mindegy, hogy kik hozzák a döntéseket, de most jóval fontosabbak azok, akikért a döntéseket kell hozni.

Nem maradunk csendben – hangoztatta Osváth Zsolt, majd arról beszélt, az ügyes leleplező munkának köszönhető, hogy kiderült: egy intézet igazgatója a rájuk bízott gyerekeket örök életre megnyomorította lelkileg. Aztán „egy másik szörnyeteg”, megpróbálta rábírni az áldozat gyerekeket arra, hogy mondják azt: hazudtak. A történet pedig úgy folytatódott, hogy „az állam kegyelmes asszonyai és a püspök” az mondták az utóbbi férfiról, „Endre bácsi te nem vagy pedofil”, te csak az ajtót tartottad, az más, neked megbocsátunk.

Egy felelős kormány nem csak óriásplakáton védi meg a gyerekeket. A könyvek befóliázása, a könyvesboltok büntetése, a melegek örökbefogadásának ellehetetlenítése nem gyermekvédelem – mondta Osváth Zsolt, aki azt kérte a kormánytól, hogy vizsgálja felül a gyermekvédelmi törvényeket.

Szabó Márton három kérdést tett fel: mit fog tenni a kormány azért, hogy az állami gondoskodásban lévő gyerekek emberhez méltó körülmények között nőjenek fel; mit fog tenni a kormány azért, hogy minőségi és az életre felkészítő oktatásban részesüljenek; valamint mit fog tenni a kormány azért, hogy legyen hova bizalommal fordulniuk, ha abúzus éri őket? Ezeket a kérdéseket napirenden kell tartani és el kell „árasztani” ezekkel képviselőket – mondta.

Baukó Attila énekes videóüzenetében arról beszélt, a kormány a szülő aggodalmát használja arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik.

Hírdetés

„Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyermekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte” – fogalmazott.

Az énekes szerint „egy teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk, de a legparább az az, hogy ez nem egy ismeretlen sztori”. Azt hangoztatta: a gyerekek biztonságát kell erősíteni. „Most ébredni kell”, változás kell összefogással – jelentette ki.

Tapasztó Orsi digitális tartalomgyártó örökbefogadó szülőként szólalt fel. Kiemelte, Magyarországon hétezer gyermek él gyermekotthonokban, és nagy részük soha sem fog családba kerülni. Köszönetet mondott az otthonokban dolgozó nevelőknek, akik megtanítják a gyermekeket szeretni, és visszaadják számukra a bízni tudás képességét.

Azt kérte a döntéshozóktól, hogy minden gyermek biztonságban élhessen és minden gyermekotthon „kifogástalan hely” legyen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekvédelemben kevés a szakember és további kétezer nevelőszülőre lenne szükség.

Fancsikai Eszter közölte, egyetért a miniszterelnökkel: a gyermekbántalmazókat „miszlikbe kell szaggatni”. Hozzátette, ha ezt ő teszi meg anyaként, akkor az önbíráskodásnak minősül, ezért van szükség valódi gyermekvédelemre és jól működő jogrendszerre.

Pottyondy Edina a Momentum egykori elnökségi tagja azt kifogásolta, hogy nincs független vizsgálat a kegyelmi döntésről, és a lemondott köztársasági elnök havi 4,5 millió forintos juttatását a „hallgatás bérének” nevezte.

Véleménye szerint a valódi gyermekvédelmet az oktatás, a szociális és az egészségügyi ágazat, valamint a gyermekvédelmi hatóságok megerősítése jelentené.

Szükségesnek tartja olyan szigorú törvény megalkotását, amely az áldozatokat védi. Ez a tüntetés nem változtatja meg a világot, de megváltoztathatja az emberek gondolkodását és mentalitását – vélte.

Gulyás Márton az esemény zárásaként elmondta, hogy az Utcáról Lakásba Egyesület kezdeményezésére alapot hoznak létre egy korábban bántalmazott, ma hajléktalanként élő fiatal számára; huszonöt millió forintot szeretnének összegyűjteni, a gyűjtést a tüntetés résztvevői között megkezdték.

A tüntetés vége után a Hősök teréről több száz résztvevő átvonult a Lendvay utcába a Fidesz székházához, ahol egy ideig lökdösődött a székházat védő rendőrökkel.    


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »