Szélmalomharcnak tűnt, mégis kézzelfogható eredménnyel zárult a Magyar Szövetség aláírásgyűjtése

Szélmalomharcnak tűnt, mégis kézzelfogható eredménnyel zárult a Magyar Szövetség aláírásgyűjtése

Sikerrel tárgyalt a Magyar Szövetség a környezetvédelmi minisztériumban. A párt küldöttsége elérte, hogy ezentúl szélturbinaparkok Szlovákiában csakis a lakott területektől távol és a helyi, valamint a szomszédos települések együttes beleegyezésével épülhessenek.

A jogalkotási véleményezési folyamat második tárgyalásán született meg az áttörés Tomáš Taraba miniszterrel és csapatával az engedélyezési feltételekkel kapcsolatban.

Nagy József, volt környezetvédelmi miniszter, a MSZ elnökségi tagja ezzel kapcsolatban elmondta: „Sikerült megóvnunk a nyilvánosság beleszólási jogát, és ami a legfontosabb,

elértük a végső szó, a döntés jogát a helyi lakosság és az önkormányzatok számára. Így ezentúl nem telepíthetnek a környezetükbe szélturbinákat az akaratuk ellenére.

Hírdetés

Abban is sikerült egyetértésre jutnunk Tomáš Taraba miniszterrel, hogy ezután a szomszédos érintett településeket az ügyintézés kezdetétől fogva tájékoztatják a tervezett szélturbinaparkokról. Abban az esetben is, ha azokat nem is az ő kataszterükben tervezik felállítani”.

A minisztérium elfogadta a Magyar Szövetség aláírásgyűjtésében szereplő alapvető követeléseket, így településtől függetlenül az érintett lakosság véleménye lesz a döntő, és elkerülhetők lesznek a kataszterhatár-menti szélmalomparkok telepítése miatt kialakuló viták az érintett települések között. A minisztérium komoly fenntarthatósági követelményeket fog támasztani az erőművekkel szemben, hogy azok fenntartása és majdani felszámolása lehetőleg ne terhelje a hazai energiaárakat.

Fontos tudnivaló: A jelenleg folyamatban lévő engedélyezések még a régi törvény szerint zajlanak, de a helyi lakosság népszavazással kérheti az engedélyezés újraindítását, vagy annak felülvizsgálatát. Ezt a minisztérium figyelembe fogja venni a végső engedélyek kiadásánál.

A Magyar Szövetség tárgyalódelegációjának tagjai: Nagy József és Pálinkás Évi elnökségi tagok, Pék Pál, a Fenntarthatóbb Duna mente PT vezetője, Ollé Vladimíra, a fűri panaszosok képviselője, mezőgazdasági vállalkozó.

A Magyar Szövetség sajtóközleménye


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »