Székely zászlóval és nyakában kötéllel tiltakozott a Jobbik nemzetpolitikusa a román kormányfő halálos fenyegetése ellen

Székely zászlóval és nyakában kötéllel tiltakozott a Jobbik nemzetpolitikusa a román kormányfő halálos fenyegetése ellen

Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatóján

kötéllel a nyakában, kezében székely zászlót tartva

vállalt szolidaritást a román miniszterelnök által akasztással fenyegetett erdélyi magyarok mellett. 

„Ez az eset jól mutatja, hogy Románia a legsötétebb, legprimitívebb  soviniszta uszítással készül Romána Erdély elszakításának idén december elsején esedékes századik évfordulójára”

– mutatott rá a politikus. 

Emlékeztetett: A Jobbik korábban már többször felszólította a kormányt, hogy tegyen válaszlépéseket a várható bukaresti propagandával szemben, ám figyelmeztetésük süket fülekre talált. 

Tudose kijelentései jól illeszkednek az elmúlt időszak magyarellenes román politikájába, amelyet Tőkés László és Kelemen Hunor kitüntetésének visszavonása, a kétnyelvű táblák kihelyezésének akadályozása, a székely autonomista polgármesterek vegzálása, a magyar oktatás elleni támadások, illetve legutóbb a Kárpátia frontemberének kitiltása fémjeleztek – vélekedik Szávay.

Hozzátette: a három erdélyi magyar pártnak az autonómiaküzdelem összehangolását célzó megállapodása után – amelyet pártja üdvözöl – 

„barbár versenyfutás kezdődött a román pártok és politikusok között, hogy ki tudja ezt minél hangosabban elítélni”. 

Holott, amit a székely autonómia mozgalom követel, az nem más, mint, amit a románok magyarok vállaltak 1918 december eslején Gyulafehérváron, amikor „az együtt lakó népek teljes szabadságát” ígérték. 

Hírdetés

Ezt a „versenyt” maga a román miniszterelnök nyerte meg azzal a kijelentésével, hogy a székely zászló mellé azokat is ki kell akasztani, akik annak kitűzését fontosnak tartják – szögezte le. 

A román politika kétszínűségére példaként Călin Popescu-Tăriceanu, a bukaresti szenátus elnökének szavait idézte, aki nemrégiben azt mondta: 

„Románia pozitív példa Európában és a demokratikus világban a kisebbségi jogok betartását illetően.”

Hozzátette: az Európai Unió az elmúlt években számos esetben fogalmazott meg „nagyon komoly, és valljuk be, sokszor jogos kritikákat” a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban. 

„Az Európai Unió most sem hallgathat, határozottan fel kell lépniük ezzel a nyilatkozattal szemben”

Egy uniós tagállam miniszterelnöke nem lehet olyan ember, aki halállal fenyegeti meg egy békés szabadságmozgalom aktivistáit ezért

a Jobbik azonnali távozásra szólítja fel Mihai Tudosét. 

Szávay leszögezte: a leghatározottabb fellépést várják a magyar kormánytól is a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon egyaránt. 

„Ha a hollandiai magyar nagykövetet haza tudtuk hívni egy jóval kisebb súlyú ügyben, akkor most sem érhetjük be kevesebbel. Felszólítjuk Szijjártó Pétert, hogy haladéktalanul rendelje haza a bukaresti nagykövetet mindaddig, amíg a román politika a megfelelő konzekvenciákat le nem vonja.”

 – szögezte le Szávay. 

A jobbikos képviselő szerint az MSZP-nek is lenne megszólalni valója ebben az ügyben, hiszen a román kormányfőt adó PSD a szocialisták testvérpártja.

„Bár ez a zászló most nem tud lengeni a szélben, és egyelőre én sem lógok még mellette, ezzel a két szimbólummal szeretném kifejezni szolidaritásunkat azokkal, akik azért küzdenek, hogy Erdély magyarjai egyenrangú állampolgárokként élhessenek, és akiket ezért most Románia miniszterelnöke halálosan megfenyegetett”

 – utalt Szávay a nyakában lógó kötélre és a kezében tartott székely zászlóra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »