Október 13-án délelőtt Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke látogatást tett az egyházmegye fenntartásában működő táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézményben, hogy a lakókkal együtt ünnepelje meg az idősek napját.
Szentmisével vette kezdetét a program.
Szentbeszédében Székely János püspök kiemelte: Isten úgy alkotta meg az emberi életet, hogy legyen benne gyermekkor, fenőttkor és időskor.
„Akarta, hogy legyünk gyerekek, akik nagyon sokat kapnak: szeretetet, áldást, hogy egy egész életre összegyűjtsük, és szívünkben mint titokzatos kincset, tartalékot őrizzük mindezt, hogy amikor eljön az idő, akkor adni is tudjunk belőle. A mennyei Atya azt akarta, hogy legyünk felnőttek is: akik alkotnak, dolgoznak, építenek.
De azt is akarta, hogy legyünk öregek is, akikben a földi képességek romlanak – idővel nehezebb a járás, hallás –, de közben valami más titokzatosan növekedik.
Beérlelődik az élet, mi pedig felkészülünk, hogy az életünket, lelkünket visszaadjuk a Teremtőnek. Bizonyos értelemben az emberi élet megkoronázása ez, a legfontosabb életszakasz.
A mai napon hálát adunk az idős testvérekért, és hálát adunk az időskorért is” – mondta Székely János.
A megyéspüspök a napra rendelt olvasmányhoz kapcsoldóan kiemelte: „Jézus hordozta a betegségeinket, ő volt a fájdalmak férfia, aki tudta mi a szenvedés. A Biblia arra tanít, hogy a betegségben, szenvedésben Isten velünk van. Ezt az utat Jézus is végigjárta. És
Az evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus a nyilvános működése során a legtöbb időt a betegekkel, szenvedőkkel töltötte.
Jézus velünk van a szenvedésben. Nem kell mindig tudni az szenvedés értelmét, nem kell mindig megkérdezni a miérteket. Elég azt tudni, hogy Jézus velünk van és fogja a kezünket. És talán sosem vagyunk közelebb hozzá, mint amikor keresztet hordozunk” – fogalmazott Székely János püspök.
Az evangéliumra utalva – amelyben Jézus Getszemáni kertben mondott imája szerepelt – a megyéspüspök kiemelte: talán emberi értelmével Jézus sem tudta teljesen megérteni, hogy miért a keresztút az Atya akarata, de mégis igent mond rá. Miért? Mert egész lényével érzi és tudja, hogy ez a megváltás útja.
„Jó lenne megtanulni Jézustól, hogyan szenvedett. Bár semmi rosszat nem tett, mégis bántották. mégsem lett ideges, hanem békességgel hordozta a keresztjét. Jó lenne nekünk is így tennünk – mondta a főpásztor.
Átutazóban vagyunk a földi világban. Nem kell itt gyökeret vernünk. Az időskor arra tanít, hogy az élet egy titokzatos út, amelynek célja, hogy megtanuljunk szeretni, és végül hazatérjünk a szeretet országába. Az időskor megtanít, hogy egyszerűen örüljünk az életnek: a napfelkeltének, nézni egy másik emberi arcot, átélni Isten jelenlétét minden pillanatban. És az időskor tanít, hogy ott legyen a szívünkben a húsvét fénye” – biztatott Székely János.
A szentmisét követően az intézményben dolgozó indiai nővérek műsora után megnyitották a lakók alkotásaiból készült tárlatot, majd köszöntötték az otthon 90 évnél is idősebb lakóit, köztük a 103 éves Gálos Józsefnét is.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


