Székely János püspök megáldotta a felújított Lisieux-i Szent Teréz-kápolnát Sárváron

Székely János püspök megáldotta a felújított Lisieux-i Szent Teréz-kápolnát Sárváron

Október 5-én vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök megáldotta felújított Lisieux-i Szent Teréz-kápolnát Sárvár kertvárosi részén.

A szentmise előtt Várhelyi Tamás plébános köszöntötte a híveket, és kifejezte háláját a vállalkozóknak, akik segítették a kápolna felújítását.

Tamás atya bevezető gondolatait ITT lehet meghallgatni.

A szentmise előtt Kondora István polgármester háláját fejezte ki a felújításért mind a Szombathelyi Egyházmegyének, mind pedig a kivitelezőknek.

A köszöntők után Székely János püspök megáldotta a felújított kápolnát, majd a helyi lelkipásztorok koncelebrálásával, valamint Csupor Márton és Fábián András diakónusok asszisztálásával mutatta be az ünnepi szentmisét.

Székely János köszöntője IDE kattintva hallgatható vissza.

Szentbeszédében a szombathelyi püspök három üzenetet osztott meg a hívekkel.

Hírdetés

Az első az evangélium üzenete: Jézus azt mondja, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, azt mondhatjátok egy nagy hegynek, menj arrébb, és vess gyökeret a tengerbe, megtenné. Ezzel Jézus a hit óriási erejéről tanít. Ami az életünk óriási kincse.

A második üzenet a harangtoronnyal kapcsolatos:

– tette fel a kérdést Székely János.

A harmadik üzenet Lisieux-i Kis Szent Terézhez kapcsolódik, aki a missziók védőszentje lett, pedig a kolostort soha nem hagyta el. Mégis nagy álma volt, hogy nagy dolgokat tehessen az Egyházért, Istenért.

A kolostorban igyekezett sugározni a szeretetet, imádkozni kezdett a missziós atyákért.

Székely János hangsúlyozta: a misszió nem valami stratégia, hanem a túlcsorduló szívből fakad. Ha éljük a kereszténységünket, akkor a szeretet sugárzik belőlünk.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »