Július 2-án este, Sarlós Boldogasszony ünnepén, a szombathelyi székesegyház búcsúján Székely János megyéspüspök szentmisét mutatott be, és külön áldásban részesítette a jegyeseket, a gyermeket várókat és a gyermekre vágyókat.
Szentbeszédében a megyéspüspök a főoltár képére irányította a hívek figyelmét, amelyen édesapák, édesanyák és gyermekek is megjelennek.
A Szűzanya igent mondott az életre, világra hozta az élet szerzőjét, a világ Világosságát. Amikor egy gyermek a világra születik, egy édesanya rácsodálkozik arra, hogy a gyermeke ajándék. Hálát ad érte, hogy szolgálhatja, szeretheti, mert Isten rábízta. Az édesapa a házon kívüli dolgok felelőse a gyermek számára. A gyermek tőle tanulja a becsületet, a munkát, az egyenességet.
Boldog Brenner János édesapja is remek szakember volt, mélyen vallásos életet élt, esténként a gyermekeivel közösen imádkozott, együtt ment velük gyónni, emellett vidám, jószívű ember volt, és fiai meghallották Isten hívását. Milyen kincs egy ilyen édesapa, aki utat mutat, vonz!
A gyermek ahogy növekszik, rengeteg mindent kap: szeretetet, útmutatást. Fontos, hogy a szíve nyitott legyen, befogadja az intő szót is. Nagy kincs, ha akkor is tudja értékelni a szüleit, amikor azok megszidják, helyre igazítják.
A szentmise után a jegyesek, gyermeket várók és gyermekre vágyók külön áldásban részesültek, majd az ezt követő szentségimádás alatt papokért, papi hivatásokért imádkoztak.
Forrás, fotó és videó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


