Október 15-én tartotta hagyományos Pázmány-napi ünnepségét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE). Az eseményen részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a PPKE új nagykancellárja.
A nap során elhangzott ünnepi beszédek a katolikus egyetem küldetését, a tudomány és hit egységét, valamint az igazság keresésének fontosságát állították a középpontba.
Az eseményen a PPKE díszdoktorává avatták Jong-Mo Seót, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzorát, valamint – első alkalommal – átadták a Kiváló Hallgató és Kiváló Sportoló elismeréseket.
Székely János ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a katolikus egyetem óriási kincs nemcsak az egyház, hanem az egész magyar társadalom számára. XVI. Benedek pápa tanítására utalva kiemelte, hogy
Mint mondta, szintén Benedek pápa figyelmeztetett arra, hogy a felvilágosodás óta a nyugati gondolkodás nagy korlátja az ész önkényes önkorlátozása, és emiatt kizárja az erkölcsi, vallási és filozófiai igazságokat, pedig az emberi élet legfontosabb valóságai – mint a szeretet vagy a szépség – nem mérhetők, mégis valóságosak. Az objektív igazság létezését tagadni önellentmondás, hiszen maga az állítás is igazságigényt tartalmaz.
Benedek pápa tanítása szerint az ember hivatása a teljes igazság keresése, s ebben a katolikus egyetemeknek kulcsszerepük van – fogalmazott a nagykancellár. Majd Martin Buber filozófust idézte, aki azt mondta, hogy
Székely János kiemelte: az európai civilizáció három forrásból táplálkozik. Athén, a görög filozófia, az a felismerés, hogy a valóság megismerhető. Róma, a római jog, az a meggyőződés, hogy a társadalmat méltányos jogrendnek kell irányítania. Végül Jeruzsálem, a Biblia kincse, az a felismerés, hogy minden ember a teremtő Isten képmása, végtelen méltósággal és örök rendeltetéssel. Ez a három titok tette gazdaggá európai kultúránkat, Európának addig van jövője, amíg ezekből meríteni tud – fogalmazott a püspök.
Székely János azt kívánta, hogy
Díszdoktoravatás és elismerések
Az esemény keretében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták Jong-Mo Seót, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzorát. Tudományos tevékenységét Cserey György, az Információs Technológiai és Bionikai Kar dékánja méltatta.
A szöuli egyetem és a PPKE ITK között több éve sikeres tudományos és oktatási együttműködés valósul meg. Jong-Mo Seo – mint ahogyan azt előadásában is bemutatta – több mint huszonöt éve a mesterséges retina-rendszerek fejlesztésével foglalkozik, amelyek célja, hogy a látásukat elvesztett emberek számára visszaadják a látás élményét.
A Pázmány-napon kitüntették az egyetem új gazdasági képzését elindító oktatókat. Átadták – az egyetem történetében első alkalommal – a Kiváló Hallgató és Kiváló Sportoló elismeréseket. Köszöntötték a jubiláló munkatársakat is, akik legalább 25 éve dolgoznak az intézményben.
A tudomány szabadsága és erkölcsi küldetése
A rendezvény zárásaként Kuminetz Géza rektor Tudomány, tudományos közélet, tudománypolitika – katolikus szemmel címmel tartott ünnepi előadást. Hangsúlyozta,
A szólás, az oktatás és a kutatás szabadsága – mondta – a lelkiismereti és vallásszabadságban gyökerezik, amely felelős erkölcsi döntéseken és cselekvéseken alapul.
Kuminetz Géza kiemelte: a katolikus tudományeszmény a hitet és a tudást nem szembeállítja, hanem egymást kiegészítő, harmonikus egységben szemléli. Célja nem az anyagi haszon vagy hatalom megszerzése, hanem az igazság szolgálata és a közjó előmozdítása. A katolikus egyetem ezért olyan tudományos szemléletet képvisel, amelyben a ráció, a filozófia, a vallás és a helyesen értett misztika szervesen összekapcsolódik.
A rektor szerint a kutatás és az oktatás szabadsága az alapító szándékához való hűséggel valósul meg, amely ugyanakkor lehetőséget ad a pluralizmusra és a szellemi sokszínűségre. A tudós szabadsága abban áll, hogy szabadon csatlakozhat ehhez a tudományos és erkölcsi alapálláshoz, vagy lelkiismerete szerint dönthet másként. Kuminetz Géza hangsúlyozta, a katolikus egyetem elutasít minden olyan kutatást, amely ellentétes az emberi méltósággal és az egyházi tanítással, viszont kiemelten foglalkozik a kultúra, a személyiségfejlődés és az erkölcsi nevelés kérdéseivel.
Zárásként Kuminetz Géza figyelmeztetett: korunkban a hatalom és az ideológiák rejtett befolyásai veszélyeztetik a tudomány szabadságát. A katolikus egyetem prófétai feladata, hogy a tárgyilagosság, a lelkiismeret és a felelős gondolkodás szellemében nevelje hallgatóit, s a tudományban és a közéletben egyaránt „a föld sója és a világ világossága” legyen.
Doktoravatás és habilitációs oklevelek átadása
A központi ünnepség mellett a Pázmány-nap keretében került sor a frissen PhD-fokozatot szerzett hallgatók doktorrá avatására, valamint a habilitációs oklevelek átadására is.
Kuminetz Géza rektor köszöntőjében Szent Bernát örökérvényű gondolatára hívta fel a figyelmet: a tanulót sokféle indíték vezetheti – kíváncsiság, kapzsiság, hiúság vagy becsvágy –, de a legnemesebb cél a tudás szeretete és embertársaink javára való szolgálata. Zárásként az új doktorokhoz szólva azt kívánta, hogy munkájukat az okosság, a szeretet és a bölcsesség vezesse, és hogy tudományos tevékenységük gazdagítsa személyes életüket is.
A frissen fokozatot szerzetteket köszöntötte Birher Nándor Máté, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar és Cserey György, az Információs Technológiai és Bionikai Kar dékánja, valamint Völgyesi Levente, a Jog- és Államtudományi Kar dékánhelyettese is.
Az ünnepségen 47 hallgató doktoravatására került sor, és 8 oktató vehette át habilitációs oklevelét, akiknek névsora, valamint az ünnepségről szóló bővebb beszámoló IDE KATTINTVA olvasható.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


