A törvény elfogadása mögötti szándék teljesen nyilván- és alávaló, ehhez kétség nem fér, ellenben azzal itt és most nem szeretnék foglalkozni, már csak azért sem, mert arról már minden elmondhatót elmondtak mások. Sőt, akár felróható is lenne, hogy eddigelé a téma kapcsán kizárólag arról volt szó, magáról a törvényről nem. Nézzük tehát azt, a végleges formája itt olvasható.
Mint látható, egy igen rövidke törvény, ami Romániára nem jellemző módon nem beszéli túl a témát, így lehetőségünk van minden mondatát kielemezni, nem túl hosszú idő alatt.
Az első cikkely arról szól, hogy június negyedikét a Trianoni Szerződés napjának nyilvánítják. Ez számunkra eddig is így volt, immár száz éve tudja minden magára adó magyar ember, hogy azt a szerződést aznap írták alá. Következésképpen semmi új a nap alatt, semmi gond nincs ezzel.
A második cikkely első bekezdése azt mondja, hogy abból az alkalomból országos, illetve helyi szinten kulturális, oktató és tudományos rendezvényeket szerveznek, azzal a céllal, hogy tudatosítsák a szerződés jelentőségét, illetve fontosságát. Ha jól belegondolunk, ilyen rendezvényeket eddig is szerveztek szerte Magyarországon és magyarok lakta vidékeken az utódállamokban, tehát ebben az újdonság csak az, hogy immár a hegyen túl is lesznek várhatóan ilyenek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez a bekezdés az egész törvény lényege, és nagyon fontos, hogy objektíven és nagyon pontosan értsük, hogy miről szól, ne lássunk bele olyat, ami nincs benne. Hogy még világosabb legyek: a jogszabály szövege nem szól arról, hogy aznap örvendeni vagy szomorkodni kell, ez mindenkinek – és ami ennél sokkal fontosabb – minden rendezvénynek a saját ügye.
Pont úgy lehet Megéneklünk Románia stílusú hacacárét szervezni Bukarestben, mint tudományos konferenciát Csíkszeredában arról, hogy a szerződésnek milyen katasztrofális következményei voltak Magyarország számára. A törvény egyiket se írja elő és egyiket sem tiltja. Még azt sem tiltja, hogy adott településen az önkormányzat úgy ítélje meg, hogy azon település számára úgy cakompakk tragédia volt az a szerződés, azért aznap minden középületre fekete zászlót tűzzenek ki. Mert az is megemlékezés, ami belefér abba, amiről a törvény szól. Sőt, azokon a rendezvényeken, amelyekről a törvény szól, hivatalos magyarországi küldöttségek is részt vehetnek, s arra való tekintettel Magyarország zászlaja is kitűzhető a zászlótörvény értelmében.
A második cikkely második bekezdése azt mondja, hogy a központi és helyi hatóságok saját költségvetésük terhére anyagilag, meg minden más módon támogathatják a szóban forgó rendezvényeket. Hogy a már említett példánál maradjak, annak a történész-konferenciának a költségeit nem kell az azt lebonyolító civil szervezetnek megpályázni a Bethlen Gábor Alapnál, azok fedezhetőek helyi költségvetésből.
A második cikkely harmadik bekezdése azt mondja, hogy ha a hatóságok szerveznek valamilyen rendezvényt, akkor annak költségeibe bepótolhatnak civil szervezetek és magánszemélyek is. Ebben sincs semmi újdonság, teszem azt a Szent Miklós Napok költségeinek egy részét mindig szponzorok adják össze.
Következik a harmadik cikkely első bekezdése, ami azt mondja ki, hogy a kormány és az egyéb hatóságok gondoskodnak arról, hogy a középületeken aznap legyen kitűzve az ország zászlaja, úgy, ahogy az a 75/1994-es törvényben elő van írva. Nos ez egy tipikus töltelékszöveg, ugyanis a szóban forgó törvény azt írja elő, hogy minden középületen folyamatosan ki kell legyen tűzve a zászló. Következésképpen ez az előírás teljesen felesleges, maximum úgy értelmezhető, hogy tilos aznap levenni az amúgy mindig ott levő zászlókat, de hát üsse kő, akkor ne vegyük le.
A törvény a harmadik cikkely második bekezdésével zárul, ami arról szól, hogy a közszolgálati rádió és televízió be fog számolni azokról a rendezvényekről, amelyek annak a napnap vannak szentelve. Ennek kapcsán egyrészt azt lehet mondani, hogy a közszolgálati médiának feladata minden nap beszámolni arról, ami aznap az országban történik (tehát ez is egy töltelékelőírás), másrészt pedig hogyha ennek a kötelességüknek diszkriminációmentesen fognak eleget tenni, akkor az ország népe nem csak a zászlólengető, “noi suntem pe veci aici stãpâni” rendezvényekről fog tudomást szerezni, hanem a már említett csíkszeredai történész-konferenciáról is.
Szinte látom magam előtt azt, amikor a bukaresti nézők Raffay Ernő vagy Babucs Zoltán előadásait hallgatják elmélyülten a közszolgálati televízióban…
S ennyi ez a sokat vitatott törvény. Jogos tehát a kérdés, hogy kell-e ezért nekünk berzenkednünk, kell-e harcolni ellene? A fentiek alapján nem nehéz kitalálni, hogy az én véleményem az, hogy ellenkezőleg, meg kell köszönni a kezdeményezőknek és élni a lehetőségeivel. Ha a törvényt addig az elnök kihirdeti, csak rajtunk múlik az, hogy minél több magyarlakta erdélyi településen lengjen a magyar zászló június negyedikén.
Árus Zsolt – blog.sic.hu
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
