Szegény Sir Hamilton bukta a világbajnoki címet, pedig a Mercedes két óvást is bejelentett négere érdekében

Szegény Sir Hamilton bukta a világbajnoki címet, pedig a Mercedes két óvást is bejelentett négere érdekében

Két eset miatt is óvást nyújtott be a Forma-1-es Mercedes a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj hajrájában történtek miatt, melyet követően az istálló hétszeres brit világbajnokát, Lewis Hamiltont megelőzve Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a sorozatot.

A Mercedes egyrészt azt kifogásolja, hogy a mindent eldöntő utolsó kör előtt, amikor biztonsági autó volt a pályán, csak azoknak a lekörözött autóknak engedte a versenybíróság a visszaelőzést, akik az élen haladó Hamilton és a több hellyel mögötte lévő Verstappen közé "szorultak" be.

Ezen kívül azzal kapcsolatban is panaszt fogalmazott meg a német csapat, hogy Verstappen megelőzte Hamilton még abban a szakaszban, amikor a biztonsági autó a pályán volt, ez pedig tilos.

Hírdetés

A versenybírók négy órával a versenyt követően, helyi idő szerint éjfél után közölték, hogy utóbbi óvásnak nem adnak helyt. További tanácskozás következett, majd a döntnökök közölték, hogy a másik óvást is elutasítják, így Verstappen immár hivatalosan világbajnoknak tekinthető.

Az Abu-Dzabi Nagydíj utolsó körére engedte el a biztonsági autó a mezőnyt, ekkor pedig a friss gumikkal versenyző Verstappen megelőzte a vele azonos pontszámmal induló Hamiltont, és a sportág történetének első holland világbajnoka lett.

(MTI)

Hamilton-különkiadás – Heti progresszió (XCVIII. rész)

Sir Lewis Hamilton lett a fehérgyűlölő fekából


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »