Szegény Ricsinek még kipihennie sem volt ideje a Seychelle-szigeteket, máris letartóztatták

Szegény Ricsinek még kipihennie sem volt ideje a Seychelle-szigeteket, máris letartóztatták

A Seychelle-szigeteken nyaralt egy hétig a két halálos áldozattal járó közlekedési baleset okozásával gyanúsított M. Richárd (azaz Molnár Richárd – a szerk), akit néhány nappal a hazatérése után, szombat délután vettek őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – írja a Magyar Nemzet.

A férfi a gyanú szerint idén május 15-én, érvényes jogosítvány nélkül vezetett autójával a budapesti Dózsa György úton karambolozott, majd gépjárművével egy buszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően életét veszítette, ketten pedig súlyosan megsérültek. M. Richárd ellen nyomozás indult, de nem került előzetes letartóztatásba, és – bár jogosítványa továbbra sem volt – egy hónap múlva a 444.hu videofelvétele szerint már ismét egy luxusautót vezetett. Ráadásul a Pesti Srácok szerint előtte egy héttel a rendőrök az utcán az autójában érték tetten jogosítvány nélküli vezetésen, és 90 ezer forintos pénzbírsággal sújtották. M. Richárdot 2007-ben 8 éves börtönbüntetésre ítélték, mert egy bűnszervezet tagjaként erőszakos cselekményeket koordinált. Szabadulása után a 444.hu szerint a titkosszolgálat előtt Gyurma fedőnéven ismert férfinak korrupt rendőrökkel lehetett kapcsolata.

Korábban írtuk:

Hihetetlen, de rájött a rendőrség is: "Mercedes Ricsi" megalapozottan gyanúsítható, ideje lecsukni

Hírdetés

Ilyen entellektüel hölgyek küzdenek meg Mercedeses Ricsi, a gyilkos étteremtolvaj kegyeiért (16+)

Molnár Ricsinek nemcsak sokmilliós kabriója van, de 300 milliós olasz étterme is – megmérgezték érte az előző tulajt

Már rég bevonták a kabriós gyilkos jogosítványát – de ez őt a legkevésbé sem zavarja

Nem csak szabadlábon van a két embert megölő "Mercedeses Ricsi", új, 50 milliós kabrióval autókázik

"Hiába vetnek meg sokan, de venni fogok egy új autót, és vezetni is fogok"

Elítélt maffiózó a Dózsa úti ámokfutó – a baleset után a frissen vásárolt kocsijáról törölgette a vért, nem érdekelték áldozatai


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »