Szegény gyilkosok

„A fantaszta maga előtt tagadja el az igazságot, a hazug csak mások előtt.”  Nietzsche  Már jó régen tudjuk, hogy a távoli Szíriában jócskán harcolnak Európából érkezettek is.

Őket a liberális elmebaj „franciának”, „svédnek”, vagy „németnek” nevezi, sőt „belgának”, utóbbi ugyebár önmagában ellentmondásos, mivel ilyen nemzet nincs. Bár, ha meggondolom, lehet ők az igazi belgák, mint Kohn az ismert viccben.

Természetesen közismert, hogy az illetők arabok, négerek vagy effélék, akik unták az egyhangú Nyugatot, a megalázó életet a hitetlenek között, akik még arra is vetemednek, hogy pár kilométeren belül disznót esznek és ők hiába akarják ezt megtiltani nekik. Ezt nem tűrve tovább repülőre, buszra majd tevére ülve elmentek – most éppen – Szíriába és felcsaptak rablógyilkosnak, amit arrafelé Allah katonájának neveznek.

Ezt az utat – a nettó hülyeségen túl – azért is követték, mert az ISIS toborzó-videóit nézegették a szociális lakásban, ahol éltek és ezekben pedig megígértek nekik mindent. Pénzt, paripát, fegyvert, autót, engedelmes keresztény rabszolgalányokat, nyomorgatni való alattvalókat és ami a legfontosabb: teljes munkamentességet. Megígérték továbbá, hogy amennyiben mégis valami baleset érné a dicső harcost, akkor azonnal Allah paradicsomába jut és ott folytathatja a hurikkal, ahol Moszulban abbahagyta. Mindezt maga a fényes tekintetű kalifa, Abu Bakr al-Bagdadi talpig turbánban és személyesen ígérte meg nekik, ő pedig közismerten szavahihető ember.

Nem is volt semmi probléma egy darabig. Az olaj, műkincs és kábítószer-kereskedelemből volt pénz dögivel. Időnként „hadműveletekre” került sor, bevonultak nyomorúságos, védtelen falvakba, raboltak, erőszakoskodtak, fennhéjáztak és teljesen idióta, nagyzoló beszédeket mondhattak kedvükre, ahogyan az mohamedán harcoshoz mindig is illik, mióta Mohamed felvilágosította őket a jogaikról. A hétköznapok unalmát pedig nyilvános kivégzésekkel oldották, fejlesztendő az erkölcsöket.

Baj történt azonban. Egy csomó embernek ez nem tetszett és elkezdtek visszalőni. A gaz hitetlenek meg bombáztak és mindez annyira ártott a szokásos, szolid üzletmenetnek, hogy a pénzforrások is elapadtak. Az a szörnyű helyzet alakult ki, hogy nem csak ők lőhettek le bárkit, akinek nem tetszett a pofája, vagy volt valami elrabolni valója, hanem mostantól akár őket is lelőhetik.

Na most, ez nem így volt megbeszélve.

Az óvóhelyeken éhesen kuporogva – miközben a Allah ellenségeinek bombái az óvóhely fölötti iskolákra, kórházakra és óvodákra hullanak – hirtelen vonzóvá kezdenek válni a hitetlenek távol országai. Innen nézve édesnek tűnik az ottani szociális segély, a „beilleszkedést” elősegítő tréningek, az utcai autófelgyújtás és más szórakozások.

„Wo sind die schönen, alten Zeiten” – sóhajtanának fel, ha az ott töltött 20-30 év alatt megtanultak volna németül.

Haza” kéne menni. Igen ám, de nem lehet. Elsősorban azért, mert ezt az ISIS helyteleníti és neheztelésüknek kivégzéssel adnak hangot. A bátor harcosok ennek ellenére szökdösnek, mióta rosszra fordult a helyzet, vagy könyörgő üzeneteket küldözgetnek haza. Minderről cikk is jelent meg a New York Times hasábjain.

További problémát jelent, hogy miképpen számoljanak el szíriai, vagy iraki viselt dolgaikkal? A felelősséget – mohamedán őszinteséggel – úgy próbálják elhárítani, hogy azt állítják: „humanitárius munkát” végeztek. Ha csak úgy nem. Hiszen a hitetlenek amúgy sem kell igazat mondani, még a nekik tett eskü is érvénytelen a Korán szerint. Ez jó módszernek tűnik.

„>>Gyakran azt mondják, hogy Szíriában voltak, humanitárius segítségnyújtás céljából, de mi úgy gondoljuk, harcoltak. Persze nem tudjuk biztosan megmondani, mert nem voltunk ott. És így szabadon elmehetnek<< Nyilatkozta egy európai konzuli tisztviselő Isztambulban.” – írja a  New York Times. Bravó.

Legyünk persze objektívek, a konzuli tisztviselők tényleg nem voltak ott. Elsősorban azért, mert a humanitárius segélynyújtók lefejezték volna őket. Így most tehetetlenek és simán visszaengedik őket, mert ők ugye „franciák”, „svédek”, vagy „németek”, régi gall, viking és teuton famíliák sarjai, akiknek jogaik vannak. És úgy tűnik, ezen jogok közé tartozik az is, hogy elmenjenek gyilkolászni, majd mikor rázóssá válik a dolog – értsd visszalőnek – akkor teljes lelki nyugalommal, némi hazugság segítségével visszatérjenek és ott folytassák a munkanélküliek és/vagy kisstílű bűnözők derűs életét ahol abbahagyták.

A cikkben utalás történik ugyan arra, hogy a török hatóságok időnként elsuvasztanak ugyan néhányat, akik nem működnek együtt és az „eltűnt Szíriában” címkét akasztják rájuk. De közel sem az összeset, ami jelen esetben az elegendővel lenne egyenlő.

Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az európai hivatalosságoknak mennyire kell ehhez hülyének lenni. Tejesen nyilvánvaló, hogy az ilyet meg kéne fosztani az állampolgárságától és visszazsuppolni oda ahová annyira vágyott, hogy megtalálja a bajt, amit keresett. Ehelyett hazaengedik őket, hogy nyomhassák az oral history-t a csillogó szemű ifjú mohamedánoknak a hősi időkről, mikor Allah katonái voltak. Azután majd azok is felkerekednek és szerencsét próbálnak, hiszen nincs kockázat: bármikor visszajöhetnek és majd őket is a hősöknek járó tisztelet fogja övezni. Azt sem tudhatjuk természetesen, hogy hányan vannak közöttük akiket maga az ISIS küldött vissza valamilyen humanitárius megbízással.

Aki egyszer felcsapott rablógyilkosnak, annak viselnie kéne a következményeket is.

Tudom, tudom: depriváció, szegénység, kirekesztettség, elnyomás, blablabla. Úgy vélem azonban, nagy bajban lennénk, ha minden deprivált, szegény, kirekesztett emberi jogai alapján felcsapna rablógyilkosnak. Nem győznénk bujkálni előlük.

http://aristo.pestisracok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »