Szegény DK-s képviselő esete a félrehúzódó menekültekkel

Szegény DK-s képviselő esete a félrehúzódó menekültekkel

Túlzás nélkül állítható, hogy Varga Zoltán DK-s képviselő üde színfoltot képez a debreceni közgyűlésben, de akár a cívisváros közéletében is. Az önkéntes politikai celeb jó gyurcsányista tanítványhoz méltóan folyton valami extremitással hívja fel magára a figyelmet. Néha jeges vízzel önti le magát a főtéren, máskor törvénysértő cselekményről tesz önvallomást élő tévéadásban. Nem egyszer előfordul vele, hogy a debreceni közgyűlésben egyedül ő nem érti az aktuálisan tárgyalt napirendet, ám amikor szót kér, akkor nem ám kérdez, hogy okosodjon, hanem az unásig túltolt gyurcsányista lózungokat harsogja, képviselőtársai és a meghívott vendégek, sajtósok derültsége közepette. Olyan időszakokban, amikor nem ülésezik a közgyűlés, Varga Zoltán a Facebookon igyekszik bombasztikus tartalmakat közzétenni. Nemrégiben például a Jobbik helyi frakcióvezetőjéről állított szaftos dolgokat, majd a rá jellemző pengeéles logikával és kiismerhetetlen ravaszsággal közzétett egy rakás hivatalos adatot, amivel saját állításainak ellenkezőjét igazolta. Hiába, no, Varga Zoltánért még a sajátjai sem tágíthatatlan szellemi kapacitásáért rajonganak. Azonban a napokban olyasmi történt, ami után még nekünk is megesett a szívünk az önkéntes politikai celeben. Azt mondtuk magunknak, ennyire nem húzhat az ág még egy nyomorult gyurcsányistát sem! Pedig de… Varga Zoltán DK-s képviselő a következő szívbemarkoló szöveget posztolta ki a közösségi oldalra: 

“Debrecenben lakom, közel a befogadó állomáshoz. Ahhoz az államilag gettósított intézményhez, ahol a zsúfoltság már-már minden határt felülmúl, és ami a Fidesznek köszönhetően régen nem befogadó állomás, de mindinkább egy fasizálódás útjára tévelygő ország államilag vezényelt, kollektív gyűlöletének célpontja. Egy riasztó, ám egyre közelebbi jövő koncentrációs táborának prototipusa, amit, ha a Fideszen, és Orbánon múlna, már ma is kettős szögesdrót venne körül, és géppuskatorony vigyázná a ‘rendet’. Az orbáni rendet.
De ma még (MA MÉG!) szabadon kijárhatnak a szerencsétlenek, akiket idevetett a sors. Itt élek, így naponta találkozom velük. Általában a járda szélén poroszkálnak, nehogy elvegyék a teret, a helyet. Tőlünk, magyaroktól. Megvert kutyaként, lehajtott fejjel járnak. Félve. Van is mitől. Ez egy embertelen világ. Egy beteg ország. Ez Magyarország. Itt bizony nem lesz maradásuk. Innen is menekülniük kell.

És nekünk is. Magyaroknak!”

 

Hírdetés

Ezt bírta közzétenni ez a Dániel Péterbe oltott Coelho, ez a politikai oravecznóra. Ám alig telik bele egy hét, zavargás tör ki a debreceni táborban, és a sajtó egyre-másra közli a megdöbbentő képeket, videókat:

A szerencsétlenek épp a járda szélén poroszkálást gyakorolják, nehogy elvegyék a teret a magyaroktól.

Egy mihamarabb beilleszkedni kívánó menekült megmutatja, milyen fantasztikus képességei vannak a közlekedésszervezés terén:

Szóval, eddig sajnáltuk mi ezt a szerencsétlen DK-s embert, de most már egyenesen szánjuk. Viszont nem vitatjuk el az igazmondását! Lehet, hogy Varga Zoltán tényleg csak olyan menekültekkel találkozott, akik félrehúzódtak előle a járda szélére. Ennek azonban csak egy magyarázata lehet. A szóban forgó migránsok már túl régóta tartózkodtak Debrecenben, és pontosan tudták, ki az a Varga Zoltán, aki épp szembe jön velük.

Szebb Jenő
szebbjovo.hu


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »