Szédületes gyorsaság: a németek most kezdenek ráébredni, hogy terroristákat pátyolgatnak menekültként

Németországban tartózkodik menekültként egy hírhedt szíriai szélsőséges iszlamista csoport csaknem hatvan egykori harcosa – írja a Der Spiegel című német hírmagazin a hétvégi számában.

A szíriai kormányerők és a Bassár el-Aszad elnök rendszeréhez hű civilek elleni válogatott kegyetlenkedéseiről hírhedt csoport több feltételezett tagját szeptember végén bíróság elé állítják Stuttgartban. Az eljárást ezért lehetett elindítani, mert mindkét oldalról, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott Fatah as-Sám – korábbi nevén an-Nuszra Front – irányítása alatt tevékenykedő fegyveres szervezet feltételezett tagjai közül, és az áldozatok hozzátartozói közül is számosan érkeztek Németországba, ahol útjaik keresztezték egymást.

Az áldozatok hozzátartozóinak adatai alapján indított per ismét felveti a kérdést, vajon mennyien lehetnek a szíriai polgárháborúból menedékkérőként Németországba érkezett emberek között olyanok, akik elsősorban elkövetők, és nem áldozatok – emeli ki a Der Spiegel.

Hírdetés

A német hatóságok eddig a Liva Ovais al-Karni nevű csoport csaknem 25 feltételezett tagja ellen gyűjtöttek büntetőeljárás megindításához elegendő információt. Valószínűleg a milícia további nagyjából 30 egykori harcosa is Németországban tartózkodik. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) külön egységet hozott létre a több száz ember haláláért felelősnek tartott csoport ügyének feltárására.

Az an-Nuszra Front és szövetségesei ugyan mindig is Szíriára összpontosítottak, ellentétben az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, amely Európát is megcélozta. Azonban „természetesen így is aggodalommal tölt el minket a gondolat, hogy ennyire romlott emberek vannak Németországban” – mondta a Der Spiegel egyik BfV-s forrása.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »