Az amerikai nagykövetségnek nevezett helytartóság, valamint Gyöngyösi Márton gyomorforgató, és egyúttal komédiába illő széderesti alakítása éppen azt a tényt támasztja alá, amit pedig a leginkább titkolni szeretnének: fehéren-feketén megmutatkozott ugyanis, kik is irányítják valójában a nyugati világot. Értelmes embernek erről persze eddig sem lehettek kétségei, annak ellenére sem, hogy a virtuális valóságot felépítő „fősodratú” média minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a hatalom igazi birtokosainak kilétét továbbra is teljes homály fedje. A kollaboráns elitek degenerálódásának, valamint az elhülyülésük ellenére (vagy éppen azért) egekig érő hübriszük következtében azonban a propagandaosztályok immár egy hiteles, épkézláb PR-akció megalkotására sem képesek.
Kezdjük azzal, hogy a „liberálisok” immár több mint két évszázada megállás nélkül arról pofáznak, hogy a „vallás magánügy” és „a vallást el kell választani a politikától”. Bármely ország nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából rendezhet nyilvános fogadást, de saját vallási hovatartozása – legalábbis a liberális elvek szerint – a legteljesebb mértékben magánügy. Miért tartja szükségesnek a Budapestre akkreditált amerikai nagykövet, hogy zsidó vallási elkötelezettségét ilyen erőszakosan az arcunkba tolja? Mit szólnának a nagy „demokraták és liberálisok”, ha mondjuk az iszlám államok nagykövetei kamerák kereszttüzében és számos meghívott jelenlétében emlékeznének meg vallásuk jeles ünnepeiről? De eget verő botrány törne ki akkor is, ha bármely csatlós, egykor keresztény európai állam kormány- vagy államfője ilyen látványos külsőségek közepette költené el húsvéti vacsoráját. A „liberális elvek” sutba vágása persze már szót sem érdemel, hiszen akik manapság magukat liberálisnak nevezik, a felvilágosodás idején megfogalmazott szabadságjogok legfőbb ellenségei: nem tűrik az ellenvéleményt, sőt üldözik a „másképp gondolkodókat”.
Mi célt szolgált tehát David Pressman széderesti ünneplése körüli hatalmas felhajtás? Nos, azt hiszem, a „mélyállam” propaganda-eszköztárában kulcsszerepet játszó érzékenyítésről van szó: a keresztény, iszlám, buddhista vagy bármely más vallás gyakorlása közszereplők számára szigorúan „magánügy”, ezzel szemben az izraelita vallás nyilvános megélése a legteljesebb közügy! Szokjon hozzá a köznép a zsidó vallás ünnepeihez, jelképeihez, fogadja el „természetesként”, hogy bizony a gazdasági-politikai-kulturális „elit” soraiban a zsidó vallás az elfogadott, sőt a divatos és a „menő”! Igyekeznek a köznép tudatába belepréselni az ideát, mely szerint ez az a vallás, amely a siker, a pénz és az előbbi kettőből következő boldogság fogalmához kapcsolódik. (Mert a számunkra előkészített „új világrendben” a siker, a pénz és a boldogság fogalmai elválaszthatatlanok egymástól.) Mindezzel pedig – reményeik szerint – ki is húzták az antiszemitizmus egyik méregfogát (a sok közül): hiszen ebben a megvilágításban bárki, aki a zsidókat kritizálni meri, sikertelen, szerencsétlen, bűnbakot kereső alak, míg a zsidók és filoszemita híveik sikerre, hatalomra, boldogságra hivatottak!
No és ugyan ki nem szeretne a hatalmasok, a boldogok, a sikeres emberek körében sütkérezni? Gyöngyösi Márton egészen bizonyosan szereti az ilyesmit. Igaz, elvileg léteznek erkölcsi megfontolások is, bár nagyítóval sem találni manapság olyan közszereplőt a nyugati világban, aki morális elvek mentén cselekszik. Bizony az erkölcsi megfontolásokat azonnal „szögre kell akasztani”, ha bárki a hatalomnak akár a legkülső köreibe kíván bebocsáttatást nyerni. Gyöngyösi szeme előtt alighanem a hatmillió forintos EU-képviselői fizetés, valamint a pártelnöki ténykedése nyomán még bezsebelhető pénzek lebegnek. Nyilván a hatalmasok közelsége is legyezgeti hiúságát, élvezi, hogy eljátszhatja szánalmas szerepét pártelnökként és úgynevezett képviselőként. Hogy azután beépített ügynök volt már kezdetektől fogva, vagyis már akkor is, amikor a „zsidók listázását” a parlamentben követelte, vagy csak később „tért jó útra” a zsarolások, fenyegetések hatására, valamint a pénz és a hatalom iránti heves vágya nyomán? Sosem fogjuk megtudni. De nincs is különösebb jelentősége.
De miért épp Gyöngyösi Márton részesült a széderesti meghívás különleges kegyében? Nos, az amerikai helytartóság közleménye, illetve a helytartó sajtótájékoztatója szerint azért, mert noha korábban „olyan nyelvezetet használt, amit mi offenzívnek tartunk”, „visszataszító, undorító, antiszemita és LMBTQ-nyelvezetet”, amit azonban ő „azóta állítólag(!) megtagadott, és „készen állt arra, hogy leüljön közénk, felvegyen egy kipát, körbevéve leszbikus, meleg és zsidó közösséggel az asztalomnál, és beszéljen ezekről az ügyekről”, Milyen ügyekről? Mi másról, mint a szabadságról: „más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén” – örvendezett a bizonyos értelemben szintén „más hátterű” amerikai nagykövet. (Aki azonban elsősorban nem amerikai, hanem zsidó identitását hangsúlyozza.) Világos, mint a nap! Mi több, David Pressman pedig természetesen „folytatni kívánja a párbeszédet minden nézőpontot képviselő magyarokkal, még azokkal is, akikkel totálisan nem ért egyet.” Helyben is vagyunk: nem csupán arról van szó, hogy elménkbe véssék, melyik vallás kapcsolódik a sikeres emberekhez, pénzhez és boldogsághoz, hanem az USA-ra is, mint a „megértés, a tolerancia, a párbeszéd” előmozdítójára és persze a „szabadság világítótornyára” kellene tekintenünk! De nem fordult meg a „kommunikációs szakembereik” ostoba fejében, hogy mindez visszájára sül el, és nem a „párbeszéd, a szabadság, a megértés, a siker” jut eszünkbe az USA-ról és Pressmanról, hanem épp ellenkezőleg, a hazugság, az elnyomás, az erőszak, a háború és a gyarmatosítás?
Ezt az egész, minden elemében hazug PR-mutatványt nem csupán az USA sok millió halálos áldozattal járó háborúi, titkos akciói, lehallgatásai, megfigyelései, merényletei teszik értelmetlenné és röhejessé, de egy belső ellentmondás is terheli. Mert miféle „párbeszéd” az, amelyet a „visszataszító, undorító” gondolatokat és nyelvezetet használó, „más hátterű” ellenfeleinkkel akkor folytatunk, amikor az már „megtagadta visszataszító és undorító” eszméit, és „fölvette a kipát”? Ha a vitatkozó felek egyike „megtagadja” saját nézeteit, és elfogadja az ellenfél álláspontját, akkor ugyan miről zajlik az eszmecsere? A szándékolt érzékenyítés helyett ennek az egész bohózatnak az üzenete ugyanis a következő: az USA és annak a pészahünnepet kiemelten kezelő „elitje” csak akkor áll szóba akár államokkal, akár személyekkel, ha azok feltétel nélkül „megtagadják undorító és visszataszító” eszméiket, elfogadják az USA nézőpontját és világlátását a „szabadságról” (és minden másról), és „kipát öltenek a fejükre”. Arról pedig már szó se essék, hogy azok az emberek, akik eldöntik, melyek az „undorító és elfogadhatatlan nézetek” és melyek nem, el vannak telve saját felsőbbrendűségük tudatával, elviselni sem képesek más véleményeket, és feltétlen alárendelődést várnak el mindenkitől. De akkor ne prédikáljanak megértésről, és párbeszédről a „más hátterű” magyarokkal, akikkel „totálisan nem értenek egyet”. Ugye, Pressman úr… Mert esetleg akadhat olyan ember ebben a világban, aki az ön gondolatait és világképét érzi „undorítónak és elfogadhatatlannak”. Ja, hogy ez még eszébe sem jutott, értem… Az érzékenyítést levezénylő „PR-szakemberek” alapos bakot lőttek: ezt a minden elemében kirekesztő, erőszakos, felsőbbrendűségi tudatról árulkodó maszlagot éppen akkor kívánták lenyomni a torkunkon, amikor pedig a világháború megakadályozása érdekében mindennél nagyobb szükség lenne a valóságos megértésre, együttműködésre, párbeszédre a „más-más hátterű emberekkel”. Ha ez az egész Pressman-Gyöngyösi-féle purparlé nem idióta „PR-szakemberek” balul elsült propagandamutatványa volt, hanem a háttérhatalom valóságos természete mutatkozott meg benne, akkor viszont elmondhatjuk: nagy bajban vagyunk!
Gyöngyösi látványos szerepeltetésének és nyilvános porig alázásának (ami őt persze a legkevésbé sem zavarta) még egy másik oka is volt. Már a 2004-es ukrajnai „narancsos forradalmat”, azután még inkább a CIA-szervezte Majdan-puccsot követően a „deep state” ügynökei egy új stratégia megvalósítását kezdték meg Ukrajnában: a nacionalista jobboldal és a globalizmus erőinek egyesítését. Ukrajnában az oroszellenesség talaján az akció nem várt sikerrel járt, ezért aztán jobb sorsra érdemes hazánkban is hozzákezdtek a recept alkalmazásához. Korántsem véletlen, hogy a „néppártosodott” Jobbik a „baloldalinak” nevezett koalíció részeként szerepelt a 2022 tavaszán rendezett választásokon. A magyar radikális jobboldali tábor esze és szíve azonban most a helyén volt. (Még akkor is, ha a Jobbik egy ideig képes volt az orránál fogva vezetni.) Azonban teljességgel kizárt, hogy akár egyetlen magát magyar érzelműnek valló honfitársunk is bedőljön a helytartóság húsvéti érzékenyítő programjának, és elhiggye akár David Pressman, akár Gyöngyösi egyetlen szavát is. Sőt, alighanem mindannyian undorodva fordulunk el tőlük. (Mint ahogyan a Gyurcsány vezérelte globalista pártoktól is, melyek mögé épeszű, magyar érzelmű ember soha be nem áll.) Csak remélni lehet, hogy a magát ismételten leleplező, sőt nevetségessé tevő háttérhatalom „PR-szakembereinek” várható újabb agymosó akciói is kudarcba és közröhejbe fulladnak.
Gergely Bence
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
