Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon: Cseh Sándor együttese kedden a harmadik fordulóban a papírformának megfelelően simán, 22–6-ra nyert a horvát csapat ellen.
Az utolsó, már tét nélküli csoportmérkőzésre Rybanska Natasa kapott pihenőt Cseh Sándor szövetségi kapitánytól, aki délelőtt edzést is vezényelt a társaságnak, hiszen a magyar és a horvát csapat között óriási a különbség.
A horvátok ugyan az első három támadásukból két gólt szereztek, a magyarok gyorsan rendezték a sorokat és többet nem is engedtek már riválisuknak az első szünetig, miközben kilencszer is a hálóba találtak (9–2).
A második negyedben sokáig nem szakadt meg a horvátok góltalansági sorozata, erről Torma is gondoskodott egy kivédett ötméteres formájában. Az előző felvonáshoz képest támadásban visszafogottabb volt a magyar csapat, de a nagyszünetben így is tíz góllal vezetett (14–4).
A játéknap utolsó, késő esti mérkőzésére érezhetően nem tudott teljesen felpörögni a magyar válogatott, persze így is minden játékelemben magasan jobb volt ellenfelnél. A 19-5-ről induló zárónegyedben közel két és fél percet kellett várni az első, összességében pedig a huszadik magyar gólra, ezt a tizedik világbajnokságon szereplő Keszthelyi Rita szerezte. A magyar mezőnyjátékosok közül végül csak Faragó Kamilla és Tiba Panna maradt gól nélkül.
„Azt kértem, amit szeretnénk játszani, az valósuljon meg a mérkőzésen, és tiszteljük meg az ellenfelet. Nekem ez így tökéletes találkozó volt”
– mondta Cseh.
A szövetségi kapitány a további programról elmondta, szerdára pihenőnapot kaptak a játékosok, csütörtökön egy nagyon erős ellenféllel szemben lesz kétkapus edzés. „Azt szeretném, hogy a játékosaim egyelőre még ne is a negyeddöntőre figyeljenek, hanem arra a kétkapura, csak ezt követően kezdünk el készülni a folytatásra” – fogalmazott Cseh Sándor, aki az ellenfelet egyelőre nem árulta el.
A magyarok a találkozó előtt már biztosan csoportelsők voltak, amely közvetlenül negyeddöntős szereplést és egy extra pihenő napot jelent számukra. A válogatott legközelebb szombaton ugrik medencébe, a legjobb négy közé kerülésért az olasz-kínai párharc győztesével találkozik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



